Amerikai média

Washington engedélyezi a váltságdíjfizetést

Az Egyesült Államok kormánya közölni fogja a terrorcsoportok által túszul ejtett amerikaiak családjaival, hogy a továbbiakban a felelősségre vonás veszélye nélkül kommunikálhatnak a fogva tartókkal és váltságdíjat is fizethetnek nekik.

2015.06.23 20:55MTI

Barack Obama elnök tavaly ősszel rendelte el a túszejtéssel kapcsolatos hivatalos álláspont felülvizsgálatát, miután az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet több amerikai tússzal végzett. Az erről szóló jelentést hivatalosan szerdán teszik majd közzé.

Több meggyilkolt túsz hozzátartozói arra panaszkodtak, hogy hivatalos személyek megfenyegették őket: büntetőeljárás indul ellenük, ha váltságdíjfizetéssel próbálják meg elérni a szeretteik szabadon bocsátását.

A médiának név nélkül nyilatkozó illetékesek szerint hivatalosan nem módosítják majd azt a törvényt, amely bűncselekménynek nyilvánítja, ha valaki pénzt vagy más jellegű anyagi támogatást nyújt terrorszervezeteknek. A kormány ugyanakkor egyértelműen ki fogja nyilvánítani, hogy az igazságügyi minisztérium sohasem perelt be senkit, aki váltságdíjat fizetett, és a jövőben sem tesz ilyet.

A kiszivárgott értesülések szerint ugyanakkor az Egyesült Államok kormánya hivatalosan továbbra sem fizethet majd váltságdíjat, és ilyen ügyben nem járhat majd el a családok érdekében.

Tavaly nyár óta az IÁ négy amerikait gyilkolt meg: James Foley és Steven Sotloff újságírót, valamint Peter Kassig és Kayla Mueller segélymunkást. Obama elnök a néhányuk lefejezéséről készített videofelvételek közzététele után rendelte el, hogy az IÁ ellen Irakban és Szíriában légi hadművelet induljon.

Az elmúlt hónapokban további két amerikai vesztette életét fogságban: Luke Somers újságíró Jemenben egy sikertelen amerikai túszmentési akció során halt meg, Warren Weinsteinnel, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatalának (USAID) alkalmazásában álló orvossal pedig Pakisztánban végzett véletlenül egy amerikai dróncsapás.

Az IÁ több más nemzetiségű nyugati túszt szabadon engedett, miután váltságdíjat kapott értük. Az Egyesült Államokban mind a kormányzat, mind magánszemélyek számára tilos a terroristáknak fizetni vagy más engedményt tenni. Az érvényben lévő hivatalos álláspont szerint így lehet elejét venni annak, hogy amerikai állampolgárok túszejtők célpontjaivá váljanak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.