Fokozott ellenőrzések a francia fővárosban
Félelem és rettegés Párizsban
A rendőrök fegyveres katonákkal együtt járőröznek, ellenőrzik a buszmegállókat, vasútállomásokat és repülőtereket is.
2015.01.07 22:30MTIFokozott ellenőrzéseket tapasztalt az M1 Híradó tudósítója szerdán este Párizsban, a napközben történt terrorcselekmény után.
A Híradó munkatársa már a francia fővárosba bevezető utakon is komoly rendőri ellenőrzéseket tapasztalt. Beszámolója szerint a rendőrök fegyveres katonákkal együtt járőröznek, ellenőrzik a buszmegállókat, vasútállomásokat és repülőtereket is.
Elmondta: még újságíróként sem jutott a merénylet helyszínének közvetlen közelébe, a szerkesztőség utcáját ugyanis továbbra is lezárva tartják.
Közölte azt is: este tüntetés kezdődött, a résztvevők az áldozatok emléke előtt tisztelegnek.
A Híradóban Párizsban tartózkodó magyarok is megszólaltak, akik szintén jelentős rendőri készültségről számoltak be, valamint arról, hogy hangosbemondókkal figyelmeztetik az embereket: figyeljenek az elhagyott csomagokra.
Az utóbbi négy évtized legsúlyosabb franciaországi terrorcselekményét követték el szerdán Párizsban ismeretlen - vélhetően iszlamista - fegyveresek, akik tíz újságírót és két rendőrt agyonlőttek az egyebek mellett az iszlamista fundamentalistákon is gyakran élcelődő Charlie Hebdo című szatirikus hetilap párizsi székháza elleni támadásban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06