Terror Párizsban

Jól felkészített gyilkológépek végeztek az újságírókkal

Profi gyilkosokra jellemző nyugodt, határozott és hatékony cselekvés jellemezte azokat a terroristákat, akik tíz újságíróval és két rendőrrel végeztek Franciaországban.

Nézze meg a képeket! >>> képgaléria

2015.01.07 20:41MTI/ma.hu

Mint arról már a ma.hu is beszámolt, a francia kormány a legmagasabb fokozatra emelte a készültségi szintet a főváros térségében a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap párizsi székháza elleni szerdai fegyveres terrortámadás miatt, amelyben tizenketten meghaltak, köztük négy híres karikaturista, a főszerkesztő Charb, Cabu, Wolinski és Tignous is. Magyar áldozatokról nem tud a KKM.

A tájékoztatás szerint elsősorban az imahelyek, az üzletek, a sajtószékházak és a közlekedési eszközök védelmét erősítették meg.

Francois Hollande francia elnök egyértelműen terrortámadásnak minősítette a szerdai akciót.

A francia hatóságok elvesztették a merénylők nyomát, de nagy erőkkel keresik őket. Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter tájékoztatása szerint a biztonsági erők mindent megtesznek azért, hogy "a lehető leghamarabb semlegesítsék azt a három bűnözőt, aki részt vett ebben a barbár cselekedetben" - mondta a tárcavezető az Elysée-palotában rendezett rendkívüli ülésen. Cazeneuve emellett ígéretet tett rá, hogy a legmagasabb szintű védelemben fogják részesíteni Franciaország lakosait.

Soutien a Charlie Hebdo Officiel Facebook-oldal

Az akció tizenkét halálos áldozatot követel, emellett hét ember megsebesült, közülük négyen válságos állapotban vannak. A terroristák elmenekültek a helyszínről, kilétük egyelőre ismeretlen.

Szemtanúk arról számoltak be, hogy 11 óra 30 perckor két, fekete csuklyás, Kalasnyikov gépkarabélyokkal felfegyverkezett férfi lépett be az épületbe. A környék lakosai közölték, hogy ezután mintegy harminc lövés hallatszott tíz perc alatt. Helyszíni tanúk szerint a fegyveresek azt kiáltozták, hogy "mebosszultuk a prófétát". A támadásról valaki egy szomszédos ház tetejéről videofelvételt készített, amelyen egy férfi azt kiáltozza, hogy "Allah Akbar!" (Allah a legnagyobb.)

David Cameron brit kormányfő felháborítónak nevezte a támadást és támogatásáról biztosította Franciaországot a terrorizmus elleni küzdelemben. "A Párizsban elkövetett gyilkosságok felháborítóak. A francia nép oldalán állunk a terrorizmus elleni harcban és a sajtószabadság védelméért folytatott küzdelemben" - írta Twitter-üzenetében a politikus.

A történteket többek közt az amerikai Fehér Ház, Angela Merkel német kancellár, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, valamint Narendra Modi indiai kormányfő is elítélte, akár csak Orbán Viktor is.

A lap egyik legutóbbi üzenetében a Közel-Keleten előrenyomuló, Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet vezetőjén, Abu Bakr al-Baghdadin gúnyolódott. A dzsihadista csoport korábban terrortámadással fenyegette meg Franciaországot, amiért Párizs részt vesz az IÁ elleni nemzetközi koalíció légi hadjáratában.

A Charlie Hebdo szerkesztőségére 2011 novemberében gyújtóbombát dobtak, miután a lap Mohamed prófétát ábrázoló rajzokat közölt. Iszlamista honlapokon nemrégiben az újság főszerkesztőjének lefejezésére buzdítottak.

Nem volt pánikgomb

A Charlie Hebdo egyik munkatársa engedte be a vállalat párizsi székházába a terroristákat. Corinne Rey, a lap egyik karikaturistája elmondta, hogy éppen vissza akart térni a szerkesztőségbe, amikor az épület zárt, számkóddal védett kapuja előtt szembetalálta magát a csuklyás fegyveresekkel, akik rákényszerítették, hogy beengedje őket. A terroristák a beszámoló szerint folyékonyan beszéltek franciául, és azt állították, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat tagjai.

A fegyveresek egyenesen a lap főszerkesztője, Stéphane Charbonnier, közismertebb nevén Charb felé tartottak, és agyonlőtték őt, valamint az őt kísérő rendőrségi testőrt is - mondta Corinne Rey a L'Humanité című politikai napilapnak adott interjújában, hozzátéve, hogy a lövöldözés nagyjából öt percig tartott.

Jól felkészült gyilkológépek

A szemtanúk által mobiltelefonnal készített felvételekből kiderül, hogy a hetilap elleni terrortámadás elkövetői alapos katonai kiképzésben részesülhettek - idézett párizsi rendőrségi szakértőket az AFP.

A francia hírügynökségnek nyilatkozók szerint az elkövetőket a profi gyilkosokra jellemző nyugodt, határozott és hatékony cselekvés jellemezte. Az említett felvételek arról tanúskodnak, hogy a Charlie Hebdo szerkesztősége ellen elkövetett terrortámadás gondosan előkészített és megtervezett volt. Meglepő "szakszerűséggel" hajtották végre akciójukat - vélik a szakértők, utalva például arra, ahogyan Kalasnyikov gépkarabélyaikat szorosan a testükhöz szorították, majd célzott, nem pedig sorozatlövéseket adtak le. Szembeszökő az is, milyen hidegvérrel öltek, minden jel arra utal, hogy alapos, katonai típusú kiképzést kaptak Szíriában, Irakban, vagy bárhol máshol, akár francia földön is - tették hozzá.

A tettesek rendkívül nyugodtak voltak már az érkezéskor is. Pedig először eltévesztették a címet, az utcában a 6. szám alatt álltak meg, amely a hetilap egyik kiegészítő részlegének ad otthont, maga a szerkesztőség a 10. szám alatt található, s a terroristák - felismerve a hibát - higgadtan sétáltak oda. Egy másik - ugyancsak mobiltelefonos filmfelvétel - azt mutatja, mennyire alaposan felszereltek voltak az elkövetők: fekete egyenruhát, álarcot, sportcipőt, tárakat tartó mellényeket viseltek, ez utóbbi alatt talán golyóálló mellényt hordtak.

Kegyetlenségüket bizonyítja az a felvétel, amely szerint indulásuk pillanatában észrevettek egy biciklin érkező rendőrt, kiszálltak az autójukból, és lelőtték őt. Ezután az egyik terrorista a még mozgó áldozat fejébe eresztett egy lövedéket, majd különösebb sietség nélkül visszaültek az autóba.

A továbbra is azonosítatlan elkövetők menekülés közben egy autóssal ütköztek, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. A The Guardian című brit napilap információi szerint a terroristák ezután Párizs északi részébe hajtottak, ahol fegyverrel autója átadására kényszerítettek egy férfit.

Bosszúállók

A támadás kapcsán úgy tűnik, hogy a gyilkosok többek között az Iszlám Állam nevű radikális iszlamista csoport által adott utasításokat követik, és az újság által 2006-ban megjelentetett Mohamed-karikatúrák miatti bosszújukat teljesítik be - írta elemzésében az AFP francia hírügynökség. A hetilapot közel kilenc éve fenyegetik a radikális iszlamisták, az elmúlt hónapokban pedig dzsihadisták és közel-keleti iszlamista vezetők szólították fel az önkénteseket, hogy támadjanak Franciaországra, amiért a francia hadsereg több helyszínen is részt vesz hadműveletekben.

Irakban Franciaország a nemzetközi koalíció által az Iszlám Állam ellen végrehajtott légicsapásokban vesz részt. Afrikában a Barkhane-hadművelet keretében 3000 katonáját vonultatta fel a Száhel-övezetben.

"Nyilvánvaló, hogy már a Mohamed-karikatúrák első megjelentetése óta jelképpé, célponttá vált a Charlie (Hebdo)" - mondta a francia hírügynökségnek Louis Caprioli, a DST (francia belbiztonsági szolgálat) terrorelhárító részlegének volt vezetője. "Soha nem felejtették el és nem bocsátották meg, amit a legsúlyosabb sértésnek tekintettek. A célpont kiválasztása jelképes: világiakra támadnak, akik gúnyt mertek űzni a prófétából. A szemükben ez isteni bosszúállás". Az iszlamista terroristáknak hosszú az emlékezetük, amikor célpontot választanak, és nem térnek el tőle az évek során - hangsúlyozza valamennyi szakértő. Így támadtak rá kétszer is a New York-i Világkereskedelmi Központ toronyházaira.

Rómában is biztonsági készültséget rendeltek el az újságok szerkesztőségeinél

A legmagasabb fokú biztonsági intézkedések léptek életbe szerdán Olaszországban a Charlie Hebdo című francia magazin párizsi szerkesztőségében elkövetett vérengzést követően. Rómában biztonsági gyűrűvel vették körül a szerkesztőségeket.

Elsőként az olasz fővárosban levő szerkesztőségeknél erősítették meg a védelmet. Hasonlóképpen a Vatikán környékén is tovább erősítették a biztonságot.

Angelino Alfano belügyminiszter a legmagasabb fokú biztonsági készültséget rendelte el egész Olaszországban. A belügyminiszter ezt követően összehívta az olasz nemzetbiztonsági és terrorizmus ellenes bizottságot.

Matteo Renzi olasz miniszterelnök elítélte a párizsi merényletet és szolidaritását fejezte ki Francois Hollande francia elnöknek. Franciaország római és milánói konzulátusa előtt szolidaritási megmozdulást tartottak.

Gyanús csomag: kiürítették egy médiavállalat madridi székházát

Az evakuálást az egyebek mellett az El País című napilapot is birtokló vállalat szóvivője jelentette be, de részleteket nem közölt. A Reuters brit hírügynökség értesülése szerint a cég később bejelentette, hogy a csomag nem tartalmaz semmilyen veszélyes anyagot.

A két legnagyobb spanyol szatirikus lap, az El Jueves és a Mongolia szerdán szolidaritást vállalt a Charlie Hebdóval.

Utóbbi lap Twitter mikroblogján közölte a francia újság egy 2006-os, Mohammed prófétán élcelődő karikatúráját, amelynek rajzolóját megölték a szerdai terrortámadásban. "Ma mindannyian Charlie Hebdo vagyunk, és támogatjuk a szólásszabadságot" - írta a lap főszerkesztője.

A kérdéses rajzon Mohamed a fejét fogva azt mondja, "nehéz, ha az emberért idióták rajonganak". A rajzot a Charlie Hebdo annak idején a dán Jyllands-Posten lap Mohamed-karikatúrái miatt kitört botrány kapcsán közölte le. A dán újság a párizsi támadásra válaszul szerdán fokozta a biztonsági óvintézkedéseket - erről a lap vezetősége e-mailben tájékoztatta a dolgozókat.

Kiállt a Charlie Hebdo mellett Salman Rushdie indiai születésű brit író is, aki korábban hosszú ideig bujkált, miután Komeini iráni ajatolláh 1989-ben fatvát és milliós vérdíjat bocsátott ki rá Sátáni versek című műve miatt, arra hivatkozva, hogy az sérti az iszlámot.

"Kiállok a Charlie Hebdo mellett, ahogy mindannyiunknak ki kell, hogy megvédjük a szatíra művészetét, amely mindig is a szabadság melletti és a zsarnokság, őszintétlenség és butaság elleni erő volt. A vallás iránti tisztelet a vallástól való félelem kódszavává vált. A vallások, mint minden más eszme, megérdemlik a kritikát, a szatírát, és, igen, rettenthetetlen tiszteletlenségünket is" - mondta Rushdie.

Lard Vilks svéd művész, akire 2007-ben az al-Kaida terrorhálózat vérdíjat tűzött ki Mohamed-karikatúrái miatt, azt mondta, hogy a szerdai vérengzés "az eddiginél teljesen más szintű félelmet fog kelteni az emberekben". "A Charlie Hebdo egy kis oázis volt. Nem sokan merték megtenni, amit ők. Nem tudom, mi fog történni velük, tudják-e folytatni a magazin megjelentetését" - mondta a halálos fenyegetések miatt rendőri védelem alatt élő Vilks.

Az ENSZ főtitkárt megdöbbentette a mészárlás

Megdöbbenésének adott hangot szerdán az ENSZ főtitkára a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap párizsi székháza elleni "borzalmas terrortámadással" kapcsolatban.

Ban Ki Mun szerint a terroristák a demokrácia két pillérét, a szólás és a sajtó szabadságát támadták meg. "A rajtaütés célja a megosztás, de nekünk nem szabad beleesnünk ebbe a csapdába" - mondta francia nyelven a világszervezet vezetője, hozzátéve, hogy ez a "világszintű szolidaritás pillanata".

Az ENSZ-főtitkár "aljas, szörnyűséges és igazolhatatlan terrorcselekménynek" nevezte a hidegvérrel elkövetett vérengzést.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.