Strasbourgi bírák

Oroszország megsértette ellenzéki aktivisták emberi jogait

Aránytalanul intézkedtek az orosz hatóságok Alekszej Navalnij és Ilja Jasin ellenzéki aktivista ellen egy spontán demonstrációt követően, megsértve ezzel nemzetközi egyezményben rögzített emberi jogaikat - állapította meg csütörtöki ítéletében a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága.

2014.12.04 15:23MTI

A strasbourgi bírák szerint Oroszország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményében lefektetett gyülekezési szabadsághoz, tisztességes eljáráshoz és jogorvoslathoz való jogot, továbbá az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmát.

Navalnij és Jasin fejenként 26 ezer euró (kb. 8 millió forint) kártérítést kaphat, ha az egyelőre nem jogerős, első fokú ítélet véglegessé válik.

Az ellenzéki aktivisták egy engedélyezett tüntetésen vettek részt 2011 decemberében, amelynek résztvevői az állítólag elcsalt előző napi parlamenti választások eredménye ellen tiltakoztak. Elmondásuk szerint már távoztukban, Navalnij autója felé tartva fogták el őket a rendőrök, és nem tanúsítottak ellenállást.

A hatóságok álláspontja szerint Jasin arra bíztatta a tiltakozókat, hogy vonuljanak a választási bizottság épületéhez, a tüntetők kiabáltak, akadályozták a forgalmat, és nem tettek eleget a rendőri felszólításnak, hogy távozzanak. Az ellenszegülés miatt 15 nap elzárásra ítélték őket, fellebbezésüket pedig elutasították.

Elfogásuk napján egymás után három rendőrőrsön tartották őket fogva, az utolsón pedig, ahol az éjszakát is töltötték, nem volt sem WC, sem ágy. Kifogásolták, hogy az elfogásukról készült videofelvételt nem mutatták be a bíróságon, tanúikat pedig nem hallgatták meg, valamint, hogy a rendőrség szerintük önkényesen és törvénytelenül tartotta őket fogva.

Azt a bírák is elismerik, hogy az intézkedéssel az orosz hatóságok legitim célja a közrend megóvása volt, de mivel a spontán menet 15 percig tartott, s a részvevők legfeljebb százan voltak, nem okozhatott volna gondot számukra, hogy biztosítsák, annak erőszakos feloszlatása pedig aránytalan intézkedés volt.

A bíróság azt is kifogásolja, hogy az aktivisták őrizetbe vételéről nem készült azonnal jelentés, jegyzőkönyv, csak órákkal később, a harmadik rendőrőrsön, és ezt a késlekedést az orosz fél semmivel sem tudta megindokolni, valamint, hogy mindezt az orosz bíróság nem is vizsgálta.

Fotó: archív

"A bíróság szerint a panaszosokra kiszabott 15 napos elzárás aránytalan volt az elkövetett jogsértéshez viszonyítva, amely, ha történt ilyen egyáltalán, meglehetősen triviális lehetett" - állapítja meg ítéletében az emberi jogi bíróság.

Külön kiemeli a bíróság, hogy az orosz törvényszék kifejezetten elismerte, hogy azért szabott ki büntetést Navalnijra és Jasinra, mert spontán békés demonstárción vettek részt, és kormányellenes szlogeneket kiabáltak. Ez pedig mind őket, mind másokat eltántoríthat attól, hogy tiltakozásokon vegyenek részt, vagy ellenzékiként politizálni kezdjenek.

A tisztességes eljáráshoz való jog azáltal sérült, hogy a rendőrök tanúvallomásán kívül semmilyen más bizonyítékot vagy tanúvallomást nem volt hajlandó figyelembe venni.

Elítéli a bíróság azt is, hogy elfogásukat követően hat órán át szállították őket egyik kapitányságról a másikra, s mindeközben erről semmilyen feljegyzés nem készült, továbbá ez idő alatt enni sem kaptak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.