Ukrán válság

Ukrajna vs. Oroszország - jön az enyhülés?

Moszkva elfogadta az Oroszország-EU-Ukrajna találkozó javaslatát.

2014.06.26 16:15MTI
Forrás: Wikipedia

Az orosz külügyminisztérium ugyanakkor megjegyezte: hasonló találkozókat inkább a fontos dokumentumok aláírása előtt kellene tartani.

Ukrajna pénteken írja alá Brüsszelben az Európai Unióval a társulási szerződés gazdasági részét.

Az orosz külügyminisztérium egy nevének elhallgatását kérő illetékese szerint korábban az orosz és az ukrán fél javasolta a háromoldalú konzultációt, de ezt Brüsszel elutasította. Jelenleg a szakértői szintű előkészítő találkozó megtartásának lehetőségét vizsgálják - tette hozzá az illetékes.

Az orosz külügyminisztérium közleménye megjegyzi: az unió, valamint Ukrajna, Moldova és Grúzia közötti társulási szerződés károkat okozhat az orosz gazdaságnak.

"Véleményünk szerint az uniós kollégák nem tudták bebizonyítani, milyen előnyökkel jár a társulási szerződés a keleti partnerség országai és Oroszország számára" - közölték a tárcánál.

"Továbbra is az a véleményünk, hogy az Ukrajnával, Moldovával és Grúziával aláírt társulási szerződés károkat okozhat az orosz gazdaságnak, mert megszakad a szomszédainkkal való együttműködés, és visszaesnek a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok" - tette hozzá a nevének elhallgatását kérő illetékes.

A tárcánál megjegyezték: a januári Oroszország-EU csúcstalálkozón született megállapodások értelmében kétoldalú konzultáció folyik az EU-val az unió és a keleti partnerség országai között aláírt társulási szerződések gazdasági következményeiről. A konzultáció második fordulóján június 16-án tartották Brüsszelben, ahol az orosz fél ismét kifejtette aggodalmait.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.