Iraki lázadás

A szunniták vereségével végződhet a lázadás

A szunniták várható verségének oka a nyers demográfiai valóság lesz. Szíriával ellentétben ugyanis Irakban ehhez a muszlim felekezethez csupán a lakosság 25 százaléka tartozik.

_{2014.06.18 07:22MTI}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméret

_{Forrás: YouTube}

Az iraki szunnita felkelők megtámadhatják Bagdadot, sőt akár el is foglalhatják a fővárost, ám győzelmük hiábavaló lesz és a vereségük kezdetét jelenti majd, mert az esküdt ellenségeiket, a bagdadi síitákat fogja megerősíteni, a velük szövetséges Teheránnal együtt - állította a Ki győz majd Irakban? című írásában Steven Simon, a washingtoni Közép-keleti Intézet főmunkatársa.

Simon, aki 2011-2012-ben az elnöki Nemzetbiztonsági Tanács közép-keleti és észak-afrikai ügyekben illetékes főigazgatója volt, a keddi The New York Timesban megjelent elemzésében azt fejtegette, hogy a szunniták várható verségének oka a nyers demográfiai valóság lesz.

Szíriával ellentétben ugyanis Irakban ehhez a muszlim felekezethez csupán a lakosság 25 százaléka tartozik. Noha az ország egyes északi és nyugati területein többségben élnek, de Bagdadban kevesen vannak.

Ennek oka a második öbölháború nyomán kirobbant előző szunnita felkelés, amelynek Bagdad szintén volt a célpontja. A síiták visszaütöttek és a szunniták részaránya az iraki fővárosban 35-ről 12 százalékra csökkent. A szerző szerint emellett, csakúgy, mint Szíriában, a szunnita támadás valószínűleg átalakulást indít el az iraki hadseregben.

A szíriai fegyveres erők 2011-ben meginogtak a felkelés hatására, ám a tehetségtelen parancsnokok eleste vagy leváltása nyomán képessé váltak arra, hogy érvényesíteni tudják a tűzerőben élvezett fölényüket az egyre több részre szakadó ellenséggel szemben.

A hadsereg képességeit jelentősen javították a Teherántól kapott taktikai tanácsok és hírszerzési információk, valamint a milíciák integrálása is. Simon úgy vélekedett, hogy Irakban valószínűleg hasonló változás várható.

Az elemzés szerint a szunnita szélsőségesek által végrehajtott tömeges kivégzések, valamint a lázadóknak az a kinyilatkoztatott célja, hogy "megtisztítsák a mocsoktól" a két legszentebbnek tekintett síita várost, Nedzsefet és Kerbelát, nemcsak a hadsereget rázzák fel.

"Öngyilkos taktika az, ha egy kisebbség a többségi lakosság ellen visel háborút" - írta Simon, azt jósolva, hogy a síiták ezúttal a korábbinál is keményebben fognak visszavágni.

A szunniták ellenségeinek emellett komoly támogatójuk Irán, amely erősen érdekelt Irak jövőjének alakításában. Teherán támogatás ígért Núri al-Máliki kormányának és jelentések szerint az iráni Nemzeti Gárda elitegységei máris Irakban harcolnak.

Az Egyesült Államok a maga részéről hadihajókat küldött a Perzsa-öbölben és fokozott hírszerzési támogatás nyújt Bagdadnak. Steven Simon ugyanakkor kétségbe vonta annak lehetőségét, hogy Washington erőt alkalmazzon közvetlenül a lázadók ellen.

Ezt egyfelől azzal indokolta, hogy az amerikai haderőt nem "optimalizálták" olyan célpontok megsemmisítésére, mint amilyet a felkelők jelentenek, másfelől pedig Amerika vonakodik attól egy újabb iraki katonai beavatkozástól. Washington tanácsokkal, hadfelszereléssel és diplomáciai támogatással erősíti Irakot.

"Az amerikai-iráni összejátszással kapcsolatos valós vagy vélt észlelések szintén segíteni fognak" - írta Simon. A szakértő kizárta, hogy a Perzsa-öböl menti arab államok, amelyek - válaszul Irán iraki térnyerésére - titokban támogatják a felkelőket, nyíltan is fellépnének a katonai kampányuk mellett.

Attól félnek ugyanis, hogy a helyzet ellenőrizhetetlenné válhat, még akkor is, ha egyes polgáraik magánúton tovább segítik a lázadók hadseregét. Az eszmefuttatás egyik végkövetkeztetése az volt, hogy a harcok elülte után a szunniták a jelenleginél is nagyobb elszigeteltségben találják majd magukat.

Simon elképzelhetetlennek tartja, hogy Máliki - annak ellenére, hogy Barack Obama amerikai elnök kormányzati bázisának kiszélesítését sürgeti tőle - változtatna a szunnitákat a kormányzásból kirekesztő politikáján.

A szerző úgy véli, hogy a szunniták kamikaze támadása ellenére a síiták Irak fellett gyakorolt ellenőrzése nem meggyengül, hanem megerősödik, annak ellenére, hogy Málikinek nem lesz bátorsága visszafoglalni a szunnita többségű északi és nyugati területeket.

"Irak maradéka, akárcsak az Aszad-rezsim Szíriában, minden korábbinál jobban ki lesz szolgáltatva Iránnak és egy olyan belpolitika elkötelezettje lesz, amely minden korábbinál valószínűtlenebbé teszi az ország politikai folyamat révén történő helyreállítását" - írta Simon.

Washington számára a helyzet efféle kimenetele aligha lesz optimális, a Málikival folytatott amerikai együttműködés ugyanis tovább élezi majd az ellentéteket az Egyesült Államok és az öböl menti országok viszonyában, és ugyancsak megnehezíti számára az Iránnal szembeni határozott fellépést.

Steven Simon prognózisa szerint az amerikai döntéshozók azzal számolhatnak, hogy a felkelés még azelőtt kiég, mielőtt valós fenyegetést jelentene az amerikai érdekekre, ugyanakkor nem nyugodhatnak meg teljesen, mert ha ebből a szektás küzdelemből ki is emelkedik valaki, aki győztesnek lesz tekinthető, akkor az nem Washington, Moszul vagy Bagdad, hanem Teherán lesz.

Hozzáadom a könyvjelzőhözKüldd ide: DeliciousKüldd ide: DiggKüldd ide: FacebookKüldd ide: myspaceKüldd ide: twitter