Hidegvérrel
Irak: háborús bűncselekményekkel vádolják az iszlamista lázadókat
Bizonyítékok vannak arra, hogy az iraki iszlamista lázadók, akik lemészároltak több száz foglyul ejtett katonát, "csaknem bizonyosan" háborús bűncselekményeket követtek el.
2014.06.17 09:47MTINavi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa szerint "több forrásból származó és megerősített jelentések alapján több száz fegyvertelen katonát, rendőrt, újoncot, civilt - köztük vallási vezetőket, valamint a kormányhoz kötődő embereket - végeztek ki hidegvérrel" az utóbbi napokban az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű lázadószervezethez tartozó csoportok.
A meggyilkoltak pontos számát egyelőre nem lehet tudni, de "nyilvánvalóan szisztematikusan és hidegvérrel végrehajtott kivégzésekről van szó, amelyeknek a legtöbbjét több helyszínen, Tikrít környékén hajtották végre" - tette hozzá.
Az ENSZ információi szerint a szélsőségesek 13 imámot végeztek ki Moszulban, mert nem voltak hajlandók hűségesküt tenni az ILIÁ-nak - mondta Pillay.
Arra a kérdésre, hogy az ENSZ a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé akarja-e vinni az iraki helyzetet, azt válaszolta, hogy a bizonyítékok alapján először meg kell állapítani a tényállást.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár fél nappal korábban "mélységesen nyugtalanítónak" nevezte azokat a jelentéseket, amelyek szerint az iraki városokat lerohanó szélsőséges szunnita lázadók az elfogott iraki katonák tucatjait mészárolták le, és kijelentette, hogy ezeknek a tetteknek a felelőseit bíróság elé kell állítani. A főtitkár figyelmeztetett, hogy az iraki vallási ellentétek miatt fennáll a veszélye annak, hogy a konfliktus kiterjed az egész térségre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06