Egy hete rabolták el őket

800 tehenet követel húsz nőért cserébe a Boko Haram

A Boko Haram nigériai szélsőséges szervezet nyolcszáz tehenet követel cserében annak a húsz nőnek a szabadon engedéséért, akiket egy hete rabolt el egy észak-nigériai nomád településről

2014.06.12 12:20MTI
freedigitalphotos.net/tongdang

Az elhurcoltak hozzátartozói teljesíthetetlennek nevezték ezt a feltételt, mivel fő megélhetési forrásuk veszne oda - mondták rendőrségi források a Leadership című nigériai napilapnak.

Az emberrablás múlt csütörtökön történt a Boko Haram fellegvárának számító Borno államban, nem messze attól a településtől, ahonnan április 14-én a szélsőséges csoport fegyveresei több mint 200 diáklányt vittek magukkal, és a mai napig nem engedték szabadon őket.

Az iszlám jogrendszer, a saría radikális értelmezésén alapuló iszlám állam létrehozásáért harcoló Boko Haram véres hadjáratot folytat azóta, hogy a rendőrség 2009-ben végzett alapítójával és akkori vezetőjével, Mohamed Juszuffal.

A vallási mozgalomból néhány év alatt jól felfegyverzett lázadócsoporttá vált szervezet ma már a legnagyobb biztonsági fenyegetést jelenti Afrika első számú kőolajtermelő országában.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.