Nigéria
Újabb tömegmészárlás a Boko Haram számláján
Polgári lakosok tucatjait és helyi politikusokat gyilkoltak meg a Boko Haram nigériai terrorszervezet tagjai az ország északkeleti részén lévő Borno állam négy településén
2014.06.04 22:35MTIA szervezet állig felfegyverzett, egyenruhás tagjai terepjárókon hatoltak be Goshe, Attagara, Agapalwa és Aganjara falvakba, ahol házakat romboltak le, és sok lakost meggyilkoltak. Peter Biye, az ottani körzetet képviselő parlamenti honatya az AFP-nek elmondta, hogy a halottak számát egyelőre nem lehet pontosan tudni.
A lakosok egy része a szomszédos Kamerun irányába menekült. Nehéz információkat szerezni, mert nincs telefonösszeköttetés a megtámadott falvakkal. A képviselő szerint a Boko Haram abban a térségben legalább hét településre "tűzte ki zászlaját", azt terjesztve, hogy ezek a helységek az ellenőrzése alatt állnak. Az egyik menekült azt mondta a francia hírügynökségnek, hogy a mintegy háromszáz házból álló Goshe települést a fegyveresek teljesen elpusztították. Állítása szerint a halottak száma ott a százat is meghaladja.
A hadsereg egységeit útnak indították a térségbe, katonai gépek pedig légitámadást intéztek a Boko Haram állásai ellen, megkísérelve visszaállítani a kormány ellenőrzését abban a körzetben.
A Boko Haram szélsőséges szervezet, iszlám állam létrehozásáért harcol, és egyre kiterjedtebb terrorkampányt folytat Nigéria északi részén. Fegyveres támadásai következtében az idén már több mint kétezren haltak meg. A Boko Haram (a szervezet neve hausza nyelven azt jelenti, hogy tilos a nyugati tanítás) a közelmúltban azzal keltett nemzetközi felháborodást, hogy elrabolt több mint kétszáz iskolás lányt, majd azzal fenyegetőzött, hogy eladja őket rabszolgának. Az éles nemzetközi tiltakozás ellenére a túszok nagy részét a Boko Haram még mindig fogva tartja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06