Még ratifikálnia kell a két ország parlamentjének

Aláírták a lengyel-amerikai szerződést a rakétatelepítésről

Az Egyesült Államok és Lengyelország képviselői aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében Lengyelországba telepítik az átfogó amerikai rakétaelhárító rakétarendszer egyes elemeit.

2008.08.20 14:48MTI

Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter és lengyel kollégája, Radoslaw Sikorski szerdán Varsóban látta el kézjegyével az egyezség okmányát, Lech Kaczynski lengyel államfő és Donald Tusk miniszterelnök jelenlétében.

A lengyel-amerikai szerződés közel két évi kemény tárgyalás eredménye, és nem független a Grúzia körül kialakult nemzetközi feszültségtől.

A megállapodás értelmében 2012-ig tíz amerikai elfogó rakétát telepítenek Lengyelországba, mindössze 180 kilométerre Oroszország nyugati határától.

A nagy hatótávolságú ballisztikus rakéták esetleges támadásának kivédése céljából telepítendő amerikai ellenrakétákat Csehországban létesítendő radarállomás egészíti ki. (Prágában július 8-án írták alá az erről szóló amerikai-cseh szerződést.)

A megállapodás aláírása előtt Rice ismét hangsúlyozta, hogy az amerikai rakétapajzs kiépítése védelmi célokat szolgál, és nem irányul egyetlen állam ellen sem.

Ennek segítségével ellensúlyozni tudják a XXI. század új veszélyeit, az olyan országok, mint Irán vagy Észak-Korea nagy hatótávolságú rakétáiban megtestesülő fenyegetéseket. Tusk szerint "nagyon kemény, de baráti tárgyalások" eredményeként elérték a kitűzött célokat, azaz Lengyelország és az Egyesült Államok "biztonságosabbá válik".

Oroszország élesen ellenezte és bírálta az amerikai terveket, amelyeket nemzetbiztonsági fenyegetésnek értékel. Pénteken, egy nappal azután, hogy Lengyelország és az Egyesült Államok parafálta a megállapodást, Anatolij Nogovicin, az orosz vezérkari főnök helyettese minden eddiginél szigorúbb hangnemet ütött meg.

"Lengyelország, a rendszer befogadásával, százszázalékosan kiteszi magát egy csapás lehetőségének" - mondta az orosz tábornok, aki arra is figyelmeztetett, hogy a lengyel-amerikai rakétavédelmi megállapodással Washington csak tovább ront Moszkvához fűződő kapcsolatain.

"Lengyelország magát sodorja veszélybe az elfogórakéták telepítésével. A prioritási sorrend alapján ezeket a célpontokat fogják legelőször megsemmisíteni (egy éles helyzetben)" -
hangsúlyozta.

A tervezett rakétavédelmi rendszer kizárólag az Egyesült Államok védelmét szolgálja, Lengyelországét nem - toldotta meg. Az Egyesült Államok fokozott katonai együttműködést ígért Varsónak az ellenrakéták befogadásáért.

A megállapodás része egy amerikai nyilatkozat, amely szerint az Egyesül Államok katonai téren együttműködik Lengyelországgal, ha fenyegetés éri harmadik ország részéről.

Washington a múlt héten elfogadta a - megállapodást addig akadályozó - lengyel kérést is, hogy Patriot típusú légtérvédelmi rendszert küldjön Lengyelországba. A lengyel-amerikai, illetve a cseh-amerikai megállapodást még ratifikálnia kell a két ország parlamentjének is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.