Simonovis 30 évet kapott
Éhségsztrájkba kezdett a venezuelai ellenzék egy bebörtönzött jeles alakja
Iván Simonovis volt caracasi rendőrfőnököt öt éve 30 esztendei szabadságvesztésre ítélték a Chávez-ellenes 2002-es puccskísérlet során megölt kormánypárti tüntetők halálában való szerepe miatt.
2014.05.28 07:18MTISimonovis az ügyvédei által kedden nyilvánosságra hozott levelében azt írta, belefáradt, hogy a venezuelai igazságszolgáltatás válaszára várjon humanitárius okokból kért szabadon engedésével kapcsolatban.
Jogi képviselői szerint az 54 éves férfi 14 betegségben, köztük előrehaladott csontritkulásban szenved.
"Elegem van abból, hogy a törvény szerint járok el, mégsem hall meg senki. Egészségi állapotom és családom akarata ellenére úgy döntöttem, hogy éhségsztrájkot kezdek" - írta.
Simonovis ügye az ellenzék szerint szerepelt, a hatalom szerint viszont még csak fel sem merült azokon a tárgyalásokon, amelyek a Hugo Chávez politikai örököse, Nicolás Maduro vezette kormány és az ellenzék között zajlottak az elmúlt hónapokban véres tüntetésekbe torkolló feszültség enyhítéséről.
Az egyeztetések azonban áprilisban megrekedtek. Az ellenzék követeli a volt rendőrfőnök szabadon bocsátását és felháborodásának adott hangot amiatt, hogy a férfit egy szűk cellában tartják fogva, miközben állapota sürgős orvosi ellátást tenne szükségessé.
Az elmúlt hónapokban a kormányzat több mint 3200 embert tartóztatott le, közülük 224-en még mindig rácsok mögött vannak. Az utóbbi időkben bebörtönzött ellenzékiek közül Leopoldo López a legjelentősebb. Simonovis ügye sokakat Franklin Britóéra emlékeztet.
A farmer Chávez földállamosítása ellen kezdett éhségsztrájkot, amelybe bele is halt 2010-ben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:05 Másodfokú riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt Fejér és Pest vármegye egyes járásaira
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
- 13:46 A félvezetők globális eladása 15,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves szinten
- 12:45 A látogatók előtt született alpaka csikó a Szegedi Vadasparkban
- 11:02 Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota továbbra is súlyos
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06