Helyhatósági választások
Tisztán vezet Erdogan pártja
a szavazatok 18 százalékának kilértékelése alapján az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) 48 százalékot kapott országos szinten, és szintén az élen áll a két legfontosabb városban, Isztambulban és Ankarában.
2014.03.31 08:26MTIRecep Tayyip Erdogan török kormányfő pártja tisztán vezet a vasárnap lebonyolított helyhatósági választásokon a médiában megjelent első részeredmények szerint.
Az NTV televízió azt közölte, hogy a szavazatok 18 százalékának kilértékelése alapján az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) 48 százalékot kapott országos szinten, és szintén az élen áll a két legfontosabb városban, Isztambulban és Ankarában.
A választások alatt két délkeleti tartományban is volt egy-egy fegyveres összecsapás a jelöltek hívei között, és nyolc ember életét vesztette, mintegy harmincan megsebesültek. A többi helyszínen békésen zajlott a szavazás.
Az iszlám vallásban gyökerező, konzervatív AKP 2002-ben a szavazatok 38,8 százalékával nyert, 2009-ben pedig közel 50 százalékig jutott el. Elemzők előzőleg azt mondták, hogy az amúgy valószínűtlennek tartott, 36 százalék alatti eredmény nagy csapást jelentene Erdogannak, 45 százalék fölött viszont az eddig követett autoriter politikája jóváhagyását fogja kiolvasni az eredményből.
A korrupciós botrányoktól és túlfűtött vitáktól terhelt országban 25 politikai párt jelöltjei indultak a választásokon, de az már a voksolás előtt egyértelmű volt, hogy a 11 éve hivatalban lévő Erdogan - a tekintélyét megtépázó, decemberben kirobbant korrupciós ügy, valamint a Twitter mikroblog és a YouTube videómegosztó portál letiltására tett kísérletei nyomán rázúdult külföldi bírálatok ellenére - még mindig stabilnak tekintheti hatalmát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06