Többen életüket vesztették

Lövöldözések törtek ki a török helyhatósági választások alatt

Legkevesebb nyolcan életüket vesztették és tizennégyen megsebesültek vasárnap Törökországban a helyhatósági választások rivális jelöltjeit támogató csoportok összecsapásaiban.

2014.03.30 15:44MTI
freedigitalphotos.net

A beszámolók szerint az érintett helyszíneken hatan haltak meg, további két személy a kórházban halt bele súlyos sérüléseibe. A biztonsági erők egyik tisztségviselője elmondta: négyen haltak meg annak következtében, hogy két család tüzet nyitott egymásra a Törökország keleti részén fekvő, Szíriával határos Sanliurfa tartomány Yuvacik falujában.

A tartomány Hamamoren településén négy ember sebesült meg a Recep Tayyip Erdogan kormányfő által vezetett Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) és a Béke és Demokrácia Párt (BDP) kurdbarát tömörülés tagjai között lezajlott összetűzésben.

Szintén a Szíriával határos Hatay tartományban két embert lőttek le egy tűzharcban, amely Golbasi falu két jelöltjének családtagjai között tört ki. Törökországban nem ritka a fegyveres konfliktus a helyhatósági választások alkalmával, amelyekben a kisebb településeken a családi kötelékek mentén szerveződő csoportok küzdenek meg egymással.

A török hatóságok vasárnap a választások miatt fokozták a biztonsági intézkedéseket. A vasárnapi voksolás a 11 éve hivatalban lévő Erdogan számára eszköz arra, hogy az augusztusban esedékes elnökválasztás előtt lemérje országos támogatottságát.

A jelenlegi miniszterelnök tekintélyét megtépázta a decemberben kirobbant korrupciós botrány, valamint a Twitter közösségi oldal és a YouTube videómegosztó portál letiltására tett kísérletek.

A helyhatósági választásokon 25 politikai párt jelöltjei indultak, köztük a fő esélyesek sorrendben a kormányfő által vezetett AKP, az ellenzéki Köztársaság Néppárt (CHP) és a Nemzeti Cselekvés Pártja (MHP).

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.