Ukrán válság

Ukrajna nem lesz újra atomhatalom

Cáfolta a kijevi külügyminisztérium Oroszországnak és Kazahsztánnak azt az állítását, miszerint fennáll a veszélye, hogy Ukrajna visszatér az atomhatalmak klubjába.

2014.03.25 18:45MTI

Jevhen Perebijnisz ukrán külügyi szóvivő a moszkvai és asztanai közlésekre reagálva azt mondta, "Ukrajna soha nem tervezte, és jelenleg sem tervezi megújítani nukleáris (hatalmi) státusát".

Az orosz külügyminisztérium előzőleg közleményben hangoztatta, hogy az atomsorompó-szerződés komoly fenyegetésnek van kitéve, tekintettel arra, hogy az utóbbi napokban az ukrán kormánykoalícióban részt vevő Haza (Batykivscsina) és Ütés (UDAR) pártok kezdeményezték Ukrajna kilépését a szerződésből. "Az Ukrajnában kialakult helyzetben a helyi nukleáris létesítményekre az új kijevi hatóságok tehetetlensége, és semmi esetre sem Oroszország jelent fenyegetést" - olvasható a keddi dokumentumban.

Moszkva egyúttal tagadta, hogy a Krím félsziget bekebelezése az 1994-es budapesti memorandum megsértése lenne. A tárca közleménye szerint az orosz fél Budapesten nem azt vállalta magára, "hogy Ukrajna egy részét majd a népakarat ellenére arra kényszeríti, maradjon az ország határain belül".

Nurszultan Nazarbajev kazahsztáni államfő is "mély aggodalmának" adott hangot kedden amiatt, hogy néhány ukrán politikus felelőtlen kijelentéseket tesz Ukrajna nukleáris státusával kapcsolatban. Nazarbajev emlékeztetett arra, hogy a kelet-európai ország "öt atomerőművel, tizenöt nukleáris reaktorral rendelkezik, nem beszélve rakétatechnológiai potenciáljáról". A kazah elnök egyúttal azt is felidézte, hogy húsz évvel ezelőtt Ukrajna, Kazahsztán és Fehéroroszország nagyban hozzájárult a nukleáris biztonsághoz azzal, hogy szabadon lemondott a nukleáris fegyverekről és csatlakozott az atomsorompó-szerződéshez.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.