Ukrán válság
Ukrajna visszatérhet az atomhatalmak klubjába
Oroszország és Kazahsztán szerint fennáll a veszélye annak, hogy Ukrajna visszatér az atomhatalmak klubjába, mivel néhány ukrán politikus az ország atomsorompó-szerződésből (NPT) való kilépését tervezi.
2014.03.25 17:35MTIAz atomsorompó-szerződés komoly fenyegetésnek van kitéve. Az utóbbi napokban az ukrán kormánykoalícióban részt vevő Haza (Batykivscsina) és Ütés (UDAR) pártok kezdeményezték Ukrajna kilépését a szerződésből - írta kedden kiadott közleményében az orosz külügyminisztérium. "Az Ukrajnában kialakult helyzetben a helyi nukleáris létesítményekre az új kijevi hatóságok tehetetlensége, és semmi esetre sem Oroszország jelent fenyegetést" - olvasható a dokumentumban.
Moszkva egyúttal tagadta, hogy a Krím félsziget bekebelezése az 1994-es budapesti memorandum megsértése lenne. A tárca közleménye szerint az orosz fél Budapesten nem azt vállalta magára, "hogy Ukrajna egy részét majd a népakarat ellenére arra kényszeríti, maradjon az ország határain belül".
Eközben Nurszultan Nazarbajev kazahsztáni államfő is "mély aggodalmának" adott hangot amiatt, hogy néhány ukrán politikus felelőtlen kijelentéseket tesz Ukrajna nukleáris státusával kapcsolatban. Nazarbajev emlékeztetett arra, hogy a kelet-európai ország "öt atomerőművel, 15 nukleáris reaktorral rendelkezik, nem beszélve rakétatechnológiai potenciáljáról". A kazah elnök egyúttal azt is felidézte, hogy húsz évvel ezelőtt Ukrajna, Kazahsztán és Fehéroroszország nagyban hozzájárult a nukleáris biztonsághoz azzal, hogy szabadon lemondott a nukleáris fegyverekről és csatlakozott az atomsorompó-szerződéshez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06