Felhigított üzemanyagot adhatott nekik
"Istenkáromlásért" végezték ki a benzinkutast
Az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szervezet fegyveresei vasárnap Szíria északnyugati részén, Szarákeb városa közelében kivégeztek egy benzinkutast, akit istenkáromlással vádoltak meg
2013.12.09 13:39MTIAz Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) közlése szerint pénteken az iszlamisták őrizetbe vették a férfit, és kérdőre vonták, miért adott el nekik felhigított üzemanyagot.
A benzinkutas egy helyi kifejezést használva így felelt: "Ki vagyok én, hogy tudjam, talán a benzin istene?" A férfit ezután vasárnap több, a fejére leadott lövéssel kivégezték, majd a holttestét az út mellett hagyták.
Az al-Kaida terrorszervezettel szövetséges iszlamista csoport a polgárháború dúlta Szíriában is ellenőrzése alá vont egyes területeket, és a hírek szerint gyakran követ el erőszakos cselekményeket civilek ellen. Az OSDH értesülése szerint júniusban szülei szeme láttára öltek meg egy gyereket, amiért úgymond ok nélkül használta Mohamed próféta nevét.
A Bassár el-Aszad elnök elleni felkelésként kezdődött polgárháború az OSDH adatai szerint 126 ezer halálos áldozatot követelt az elmúlt két és fél évben, a menekültek száma már több millióra tehető.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:30 Elhunyt Jan A.P. Kaczmarek lengyel Oscar-díjas filmzeneszerző
- 2:30 A GVH hat magyar véleményvezérrel és számos hirdető céggel szemben indított eljárásokat
- 1:30 OKF: a héten 11 vármegyében, csaknem 32 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 0:54 Az eddigi legpontosabb madárcsaládfa szerint a madarak agymérete megnőtt az evolúció során
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06