Értelmetlen csapások
A szíriai légierő gyermekekkel is végzett
Legkevesebb 12 emberrel, köztük öt gyermekkel végeztek a szíriai kormányerők légi csapásai szombaton az ország északkeleti részén, Rakkában, amely a felkelők kezén van.
2013.12.07 16:08MTIAz Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja, az OSDH, az ellenzék oldalán álló és szíriai aktivistahálózattal rendelkező szervezet úgy tudja, hogy a 12 halálos áldozat között négy nő van. A sebesültek száma több tucatnyi. Rakkát márciusban foglalták el a felkelők. Ez az egyetlen jelentős város, amely teljes egészében a kezükbe került 2011 márciusa, a szíriai belháború kezdete óta.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja szombaton arról is beszámolt, hogy harcok folynak egy nyugati városért, Nabekért a kormányerők és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kötődő lázadók között. A város közel van az észak-déli irányú főúthoz, amelyen a megsemmisítésre ítélt szíriai vegyi fegyvereket szállítanák Latakia kikötőjébe még decemberben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:31 Vlagyimir Putyin: nem lehet mentség a szörnyű bűncselekményre
- 9:25 Állatkínzás miatt emeltek vádat egy 26 macskát tartó pécsi nő ellen
- 8:38 Elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
- 8:30 Élesen elítélte a Robert Fico elleni merényletet a felvidéki magyar párt
- 8:28 A román vezetők elítélték a szlovák kormányfő elleni merényletet
- 8:24 Óvadék ellenében megszüntetik az 'antifa-ügy' olasz vádlottjának letartóztatását
- 8:24 Lapértesülések szerint Fico még mindig élet-halál között lebeg
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06