Eddig jutottak

A Szíriai Szabad Hadsereg tovább harcol

Nem fog részt venni a januárra tervezett genfi békekonferencián és a harcot sem hajlandó felfüggeszteni a tárgyalások idejére a szíriai ellenzék fő ereje, a Szíriai Szabad Hadsereg (SZSZH).

2013.11.26 12:09MTI
Fotó: al-Dzsazíra

"Nem megfelelők a feltételek a genfi tárgyalásokhoz az adott időpontban, és mi, mint hadsereg és forradalmi erő, nem fogunk részt venni a konferencián. Egyáltalán nem szüntetjük be a harcot a konferencia alatt vagy után" - mondta kedden Szelim Idrísz tábornok, az SZSZH parancsnoka az al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak.

Idrísz kijelentése azért meglepő, mert a nyugati országok által is támogatott SZSZH két héttel ezelőtt úgy döntött, hogy - bizonyos feltételek teljesülése esetén - csatlakozik a Genf-2 néven emlegetett békekonferenciához, amelynek célja a szíriai polgárháború politikai rendezése.

Emellett a tábornok egyben a Szíriai Nemzeti Koalíció (SZNK) mérsékelt ellenzéki ernyőszervezet katonai szárnyának vezetője is, amely szervezet részt fog venni a genfi értekezleten.

A több fegyveres alakulatot összefogó SZSZH-t tartják a legmérsékeltebb és számszerűleg legerősebb szíriai felkelőcsoportnak, de ereje és befolyása a radikális iszlamisták megerősödésével csökkent az elmúlt hónapokban. A radikálisok és a mérsékelt felkelők a közelmúltban több alkalommal is összecsaptak egymással.

Az SZSZH-hoz hasonlóan a dzsihádisták sem hajlandóak tárgyalóasztalhoz ülni a konfliktus politikai rendezéséről, ezért elemzők kétségesnek tartják, hogy a január 22-ére összehívott békeértekezlet sikerre vezet.

Ezzel párhuzamosan kedden az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel is kapcsolatban álló an-Nuszra Front felkelőcsoport öt embert - két katonát és három, a rezsimmel kollaboráló informátort - végzett ki Damaszkusz mellett, míg a szintén al-Kaida-szövetséges Iraki és Levante Iszlám Állam nevű csoport egy másik ellenzéki csoport parancsnokával végzett "istenkáromlás" miatt Aleppóban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.