A Hezbollah vezetője váratlanul megjelent egy nyil
"Izrael kárörvendően figyeli, ahogy a szunnita és a síita muszlimok gyilkolják egymást"
Ritka nyilvános szereplésre szánta el magát Haszan Naszrallah sejk, a Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezet vezetője szerdán, személyesen megjelenve egy Bejrúttól délre lévő hatalmas csarnokban a síita muzulmánok egy vallási szertartásán.
2013.11.14 02:16MTIHaszan Naszrallah sejk kiállt támogatóinak százai elé, akik előrenyomultak, hogy közelebbről láthassák, miközben azt skandálták, hogy "állunk szolgálatodra, Naszrallah". A Hezbollah vezetője alig néhányszor jelent meg a nyilvánosság előtt azóta, hogy radikális szervezete 2006-ban 34 napos háborút vívott Izraellel, és ezért tartania kell a zsidó állam merényletétől.
A fekete turbános síita vallási vezető szerdai beszédében azt mondta, hogy ősellenségük, Izrael kárörvendően figyeli, ahogy a szunnita és a síita muszlimok gyilkolják egymást. Naszrallah az iraki és a szíriai helyzetre utalhatott szavaival. Szíriában a Hezbollah egységei Bassár el-Aszad elnök oldalán kapcsolódtak be a több mint két éve tartó polgárháborúba a nagyobb részt szunnita lázadókkal és az al-Kaidához kötődő fegyveres csoportokkal szemben.
A Hezbollah vezetőjének, aki általában titkos rejtekhelyekről, televíziós közvetítéssel intéz beszédeket híveihez, idén augusztus 2-a óta ez volt az első nyilvános szereplése. Akkor évek óta az első nagyszabású, nyilvános szónoklatát mondta Bejrútban, támogatást ígérve a palesztinoknak, és élesen támadva Izraelt, amely - mint hangoztatta - veszélyt jelent a térség valamennyi népe számára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06