Iráni atomprogram

Fehér Ház: korai volt az izraeli bírálat

Korai volt az iráni atomprogramról szóló megállapodás izraeli bírálata, mert ilyen egyezség egyelőre nem jött létre Genfben.

2013.11.08 19:45MTI
Tárgyalás az iráni atomprogramról Genfben

Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője megismételte: az Egyesült Államok és Izrael teljes mértékben egyetért abban, hogy meg kell akadályozni Irán atomfegyverhez jutását.

Az amerikai elnöki hivatal szóvivője Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek péntek reggel a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren, John Kerry amerikai külügyminiszterrel tartott megbeszélésén tett kijelentésére reagált, miszerint Izrael teljes mértékben elutasítja az úgynevezett Hatok csoportja (az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország) valamint Irán között formálódó egyezményt, és mindent megtesz önvédelme érdekében.

Kerry a Netanjahuval négyszemközt folytatott megbeszélése után előre nem tervezett látogatásra Genfbe érkezett, ahol kijelentette, hogy jelenleg még nincs egyetértés, illetve megállapodás a felek között. Az amerikai külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető csökkenteni kívánja a tárgyalásokon megmutatkozott nézetkülönbségeket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.