Minden küzdelem dacára
Rekordszinten az afgán ópiumtermelés
Az afgán máktermesztés elleni évtizedes harc ellenére az idén minden eddiginél több ópiumot termeltek az országban.
2013.11.13 08:34MTIAz ENSZ Kábítószer- és Szervezett Bűnözés Elleni Hivatalának (UNODC) jelentése szerint az idén nagyjából 5500 tonna ópiumot állítottak elő az országban, ami 49 százalékkal több, mint a tavalyi termelés.
Az ópium és heroin alapanyagául szolgáló mákot 209 ezer hektáron termesztették, ami 36 százalékos növekedés 2012-höz képest, és meghaladja az eddigi rekordot, a 2007-ben becsült 193 ezer hektárt is.
Az UNODC és más megfigyelők szerint a drogkereskedelemből származó pénzek egy jelentős része tálib felkelőknél köt ki, de a csempészetből származó haszon vélhetően a közelgő elnökválasztásra készülő csoportok közötti versengésben is nagy szerepet fog játszani.
Egyes források szerint a drogtermelésben állami tisztségviselők is nyakig benne vannak, és minden érintett fél - beleértve a mákot megtermelő gazdákat - összejátszik egymással.
A jelentés becslése szerint az idén előállított ópium termelői ára nagyjából 950 millió dollár (211 milliárd forint), ami az afgán GDP négy százaléka. A csempészek hasznát is hozzáadva az ópiumból származó jövedelem még ennél is jóval több, ami felveti a veszélyét, hogy a feketegazdaság "fontosabbá válik, mint a legális gazdaság" - közölte az UNODC.
Szakértők szerint az afgán ópiumtermelés jelentős megugrása több dolog együttes hatásának következménye: a nemzetközi ópiumárak felfutása, az amerikai és NATO-csapatok közelgő kivonulása, és a választások közeledtével a máktermelés elleni szigor lanyhulása is hozzájárult ahhoz, hogy Afganisztánban az idén több ópiumot állítottak elő, mint korábban bármikor.
AZ UNODC becslései szerint tavaly Afganisztánból származott a világ ópiumának 75 százaléka, és idén ez az arány akár 90 százalékra nőhet. Juri Fedotov, az UNODC vezetője korábban arra figyelmeztetett: a probléma annyira súlyos, hogy Afganisztán nemzetközi segítség nélkül egy "drogállammá" válhat.
A máktermelés felszámolása a 2001 óta tartó - és jövőre véget érő - nemzetközi katonai beavatkozás egyik hangsúlyos célja volt, de az ENSZ jelentése szerint a tálibok megdöntése óta több mint százezer hektárral nőtt a mákföldek területe. Az USA a Washington Post korábbi cikke szerint 2002 óta hétmilliárd dollárt költött a mákföldek felszámolására és a drogcsempészet megakadályozására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06