Múlt hét óta az első...
Újabb amerikai dróntámadás - három halott Pakisztánban
Három ember meghalt csütörtökön pilóta nélküli amerikai repülőgép rakétatámadásaiban Pakisztán Afganisztánnal határos északnyugati törzsi területén.
2013.10.31 08:42MTIEz volt az első ilyen akció azóta, hogy a múlt héten Washingtonban Navaz Sarif pakisztáni miniszterelnök azt kérte Barack Obama amerikai elnöktől, hogy az Egyesült Államok vessen véget a dróntámadásoknak pakisztáni területen.
A pakisztáni hírszerzés egy magas rangú tisztviselője, aki kérte neve elhallgatását, azt mondta, hogy egy amerikai drón két rakétát lőtt ki a lázadók egyik táborára. A rakéták eltaláltak egy épületet és egy házat az észak-vazirisztáni Mirámsáh város közelében.
A nyilatkozó hozzátette, hogy három iszlamista lázadó meghalt. Egy másik pakisztáni tisztviselő megerősítette a halálos áldozatok számát, de úgy módosította az értesülést, hogy áldozatok kiléte egyelőre ismeretlen. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) irányította dróntámadások ellenérzéseket váltanak ki Pakisztánban, mert az ország szuverenitása súlyos megsértésének tekintik az akciókat.
Amerikai részről azonban ragaszkodnak ezekhez, mondván, hogy szükséges eszközei a szélsőségesek elleni küzdelemnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
- 20:00 Szijjártó Péter: az EU rosszabb formában van, mint öt éve
- 19:30 Tematikus bélyeggel ünnepli Korda György 85. születésnapját a Magyar Posta
- 18:51 A Microsoft visszaállítja a frissítésekhez való hozzáférést Oroszországban - Izvesztyija
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06