Titkos adatgyűjtés

New York Times: Obama nem tudott Merkel állítólagos lehallgatásáról

Az Egyesült Államok arról biztosította a német kormányt, hogy Barack Obama elnök semmit sem tudott Angela Merkel telefonjának feltételezett megfigyeléséről.

2013.10.26 19:37MTI
MTI

A lap értesülése szerint Susan E. Rice, Obama nemzetbiztonsági tanácsadója biztosította erről "német kollégáját", miközben magát a megfigyelés tényét nem erősítette meg.

A lap azt írja, a jelek szerint legalább egy évtizede szerepel a német kancellár mobilszáma az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatási listáján, ami azt jelenti, hogy még a Bush-kormányzat alatt kezdődhetett a lehallgatás. Nem világos, hogy mi volt a Bush-kormányzat indíttatása, ahogy az sem, hogy Obama "miért nem tudott öt, elnökként eltöltött év után sem semmit arról, ami történt" - írta a lap.

Ugyancsak szombaton a Spiegel című német hírmagazin az NSA titkos adattárából való kivonatra hivatkozva azt írta, hogy Merkel telefonja 2002 óta szerepel az NSA felderítési célpontjainak listáján. A Spiegel úgy tudja, a szám "GE Chancellor Merkel" (Merkel ném. kancellár) megnevezés alatt szerepel az NSA-nél. A Spiegel birtokába került feljegyzésből nem derül ki, hogy beszélgetések tartalmát is lehallgatták-e, vagy csak híváslistákat értékeltek ki.

A lista - írta a német lap - minden jel szerint még 2013 júniusában, Obama berlini látogatása előtt néhány héttel is érvényes volt.

Az elmúlt napokban Párizsban és Berlinben nagy felzúdulást váltott ki, hogy az NSA több tízmillió francia telefonbeszélgetést hallgatott le, és megfigyelhették Angela Merkel mobiltelefonjának forgalmát is.

Merkel szerdán telefonon közölte Obamával, hogy elfogadhatatlannak tartja a barátok közötti kémkedést. Beszélgetésük tartalmát nem fedte fel a sajtónak a kancellár. Az amerikai nemzetbiztonsági tanács egy szóvivője a Spiegel Online-nak így fogalmazott: az amerikai elnök biztosította a német kancellárt arról, hogy az Egyesült Államok nem figyeli meg a kommunikációját, és a jövőben sem tesz ilyet. A szóvivő kitért az elől a kérdés elől, hogy ez a kijelentés a múltra vonatkozóan is érvényes-e.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.