Szabadka

A szerb parlament elnöke szerint nem politikai okból lopták el a Vergődő madarat

A szerb parlament elnöke szerint nem politikai okból lopták el az 1944/45-ös áldozatok emlékére állított Vergődő madár nevű szobrot a szabadkai Zentai úti temetőből.

2013.10.23 10:02MTI
MTI

Nebojsa Stefanovic házelnök szerint haszonszerzésből elkövetett bűncselekmény történt. Emellett reményét fejezte ki, hogy az illetékes hatóságok mindent megtesznek az elkövetők felkutatása érdekében.

"A szerb állam már megfogalmazta leghatározottabb politikai üzenetét: minden polgára egyenlő, egyforma bánásmódban kell részesülniük. Ebben biztos lehet minden szerbiai és vajdasági ember" - emelte ki Stefanovic. A politikus méltatta a szerb-magyar kapcsolatok fejlődését is. Ezzel összefüggésben kiemelte a gazdasági együttműködés fejlesztésének a fontosságát.

A Vergődő madár nevű szobor eltűnéséről szombaton számolt be a szerbiai tömegtájékoztatás. A 350-400 kilós bronzszobrot az alkotó a hamvaiból feltámadó főnixmadárnak nevezte, sokak szerint viszont egy turulmadarat szimbolizált. Az emlékhelyen az áldozatok nevét tartalmazó táblát nem bántották.

A szabadkai Zentai úti temetőben minden évben ennél az emlékműnél emlékeznek meg azokról az áldozatokról, akiket ezen a helyen végeztek ki a partizánok 1944 őszén. A Szabadkáról és környékéről elhurcolt és kivégzett áldozatok - köztük magyarok, horvátok és németek - közül eddig összesen 852-t azonosítottak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.