Szabadka
A szerb parlament elnöke szerint nem politikai okból lopták el a Vergődő madarat
A szerb parlament elnöke szerint nem politikai okból lopták el az 1944/45-ös áldozatok emlékére állított Vergődő madár nevű szobrot a szabadkai Zentai úti temetőből.
2013.10.23 10:02MTINebojsa Stefanovic házelnök szerint haszonszerzésből elkövetett bűncselekmény történt. Emellett reményét fejezte ki, hogy az illetékes hatóságok mindent megtesznek az elkövetők felkutatása érdekében.
"A szerb állam már megfogalmazta leghatározottabb politikai üzenetét: minden polgára egyenlő, egyforma bánásmódban kell részesülniük. Ebben biztos lehet minden szerbiai és vajdasági ember" - emelte ki Stefanovic. A politikus méltatta a szerb-magyar kapcsolatok fejlődését is. Ezzel összefüggésben kiemelte a gazdasági együttműködés fejlesztésének a fontosságát.
A Vergődő madár nevű szobor eltűnéséről szombaton számolt be a szerbiai tömegtájékoztatás. A 350-400 kilós bronzszobrot az alkotó a hamvaiból feltámadó főnixmadárnak nevezte, sokak szerint viszont egy turulmadarat szimbolizált. Az emlékhelyen az áldozatok nevét tartalmazó táblát nem bántották.
A szabadkai Zentai úti temetőben minden évben ennél az emlékműnél emlékeznek meg azokról az áldozatokról, akiket ezen a helyen végeztek ki a partizánok 1944 őszén. A Szabadkáról és környékéről elhurcolt és kivégzett áldozatok - köztük magyarok, horvátok és németek - közül eddig összesen 852-t azonosítottak.