El voltak szállva...

Majdnem új: lebukott a Boeing, használt alkatrészt adott el a Pentagonnak

A Pentagon főfelügyelője azt állítja, hogy a repülőgépgyártó folyamatosan használt alkatrészt adott el újként az amerikai hadseregnek.

2013.10.16 10:13ma.hu

2008 óta a chicagói gyártó, a hadsereg második legnagyobb beszállítója négy, egymással nem összefüggő esetben, összesen 16,6 milliárd dollárral számlázta túl az alkatrészeket.

A hírek szerint egyrészt jelentősen túlbecsülte a szükséges alkatrészek mennyiségét, másrészt használt alkatrészeket adott el újként a CH- 47F Chinook helikopterekhez.

Bridget Serchak, a Pentagon szóvivője elmondta: felújított alkatrészeket építettek be az újak helyett, ráadásul a hadsereg olyan elemekért is fizetett, amelyek sosem kerültek felhasználásra, mert nem is volt rájuk szükség.

Persze a Boeing azt mondja, hogy szerintük minden rendben van, szerződés szerint teljesítettek, és hajlandóak együttműködni az ügy felderítésében.

Mindazonáltal, az eset arra világít rá, hogy a védelmi szervek nem kellően ellenőrzik a teljesítéseket, ami egyet jelent a menedzsment hiányával vagy hozzá nem értésével.

Henry Kleinknecht, a Pentagon korábbi beszerzési igazgatója szerint sajnos a hadsereg nem rendelkezik olyan mély technikai és pénzügyi elemzői ismeretekkel, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy ilyen szinten tudják elemezni az ár/érték arányt a beszerzések során.

Tom Carper szenátor mindenestre ígéretet tett arra, hogy még az idén megvizsgálják az ügyet és megtalálják annak a módját, miként lehetne megszüntetni a pazarló kiadásokat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.