Autóbuszon
Csoportos erőszak Újdelhiben: négy vádlottat ítéltek halálra
A hatfős csoport egy mozgó buszon többször megerőszakolta és bestiálisan bántalmazta a fiatal nőt, miután annak férfi társát megkötözték és megverték. Később mindkettejüket ruhátlanul kidobták az útra.
2013.09.13 12:09MTIHalálra ítélte pénteken egy indiai bíróság azt a négy férfit, akik tavaly Újdelhiben egy autóbuszon két további társukkal együtt megerőszakoltak és megvertek egy 23 éves diáklányt. Az ítéletet a legfelsőbb bíróságnak is jóvá kell hagynia.
A hatfős csoport egy mozgó buszon többször megerőszakolta és bestiálisan bántalmazta a fiatal nőt, miután annak férfi társát megkötözték és megverték. Később mindkettejüket ruhátlanul kidobták az útra. A diáklány egy szingapúri kórházban belehalt sérüléseibe.
A négy vádlott egyike, a húszéves Vinaj Sarma az ítélet hallatára megtört és sírva fakadt, úgy kellett kivonszolni a tárgyalóteremből. Egy fiatalkorú bűntársukat egy másik bíróság - idén augusztusban - három évi börtönre ítélte, a hatodik vádlott már korábban cellájában öngyilkosságot követett el. A négy férfi a legfelsőbb bíróságnál megfellebbezheti az ítéletet, és elnöki kegyelmet is kérhet.
Az eset miatt korábban országszerte voltak megmozdulások, amelyek hatására szigorították a vonatkozó törvényeket, és próbáltak javítani a rendőrök hozzáállásán, akik nem minden esetben foglalkoztak komolyan az ilyen ügyekkel. Az áldozatul esett diáklány a nők jelképévé vált Indiában, ahol 21 percenként éri őket nemi erőszak vagy támadás, zaklatás.
Indiában a bíróságok évente 130 halálos ítéletet hoznak, de azt az elmúlt 17 év során csupán három emberen hajtották végre. Az ország, amely láthatóan vonakodik a halálos ítéletek végrehajtásától, tavaly az ENSZ-ben ellene szavazott annak a határozatnak, hogy általános moratóriumot vezessenek be a halálos ítéletekre világszerte.
A kormány tavaly óta több reformot valósított meg, egyebek közt a gyorsabb ítéletek érdekében különbíróságokat hozott létre, hogy elkerülje a hasonló ügyekben akár egy évtizedig is elnyúló tárgyalásokat. A négy ember elleni mostani eljárás hét hónapig tartott, ami nagyon gyorsnak számít Indiában.
Kapcsolódó írások:
- Megerőszakolta a parkolóban... a terepjárót!
- Ahol halállal büntetnék a pedofilokat
- Sokkoló adatok a nemi erőszakról
- Erőszakkal borotválták le a halálra ítélt Fort Hood-i lövöldöző szakállát
- Csoportos indiai erőszak: három évre ítélték a tavalyi fiatalkorú elkövetőt
- Bajnai: "erőszakos kontárság" jellemzi a kormány közoktatás-politikáját
- Mumbai csoportos nemi erőszak - elfogták az utolsó gyanúsítottat is
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06