Gáztámadás

Szíria - nem biztos az amerikai hírszerzés értesülése

Amerikai tisztségviselők közlése szerint nem biztos az amerikai hírszerzésnek az az értesülése, amely a szíriai elnökhöz vagy belső köréhez köti azt a vegyi fegyverrel elkövetett támadást, amelynek legalább száz halottja volt.

2013.08.29 13:15MTI

Az AP amerikai hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó hírszerzési tisztségviselők utaltak arra, hogy továbbra is vannak kérdőjelek arra vonatkozóan, hogy ki ellenőrzi a szíriai vegyifegyver-raktárakat, és kétséges az is, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök rendelt volna el egy ilyen támadást.

Barack Obama amerikai elnök egyértelműen kijelentette, hogy a szíriai kormány a felelős, és ezért amerikai katonai csapást terveznek. Az amerikai nemzeti hírszerzési igazgató irodája által készített jelentésben érveket gyűjtöttek az Aszad-erők ellen, akik nagy valószínűséggel felelősek a támadásért, de az anyagban még maradtak nyitott kérdések.

Amerikai tisztviselők és kongresszusi tanácsadók elmondták, hogy az illetékes kongresszusi bizottságokat csütörtökön - telekonferencia keretében - tájékoztatják a bizonyítékokról. A hírszerzés által összeállított, nagyon bonyolult jelentés kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy a Fehér Ház teljes lendülettel állt ki amellett, hogy a szíriai kormányerők a felelősek. Vannak azonban olyan aggályok, amelyek szerint később bebizonyosodhat, hogy a támadás az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel együttműködő erőkhöz köthető.

Hírszerzési tisztviselők hangoztatják, hogy nem tudják pontosan meghatározni Aszad vegyifegyver-raktárainak helyszíneit. A raktárokat az utóbbi időkben elhangzott amerikai fenyegetések hatására akár át is helyezhették. A bizonyosság hiánya azt jelenti, nincs kizárva, hogy az amerikai robotrepülőgépekkel végrehajtandó, a szíriai katonai infrastruktúra elleni csapások újonnan létesített vegyifegyverraktárakat érnek, ami pedig akár halálos gáztámadáshoz vezethet.

A szíriai polgárháborúban az utóbbi hat hónapban gyorsan változtak a kormány és a felkelők csapatai közötti frontvonalak, a területről készített műholdfelvételek hézagosak, akárcsak az onnan származó, más úton szerzett értesülések. Egy amerikai hírszerzési és három másik tisztségviselő állítása szerint az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek felderítői sem tudják követni napra készen, hogy ki ellenőrzi a szíriai vegyi fegyverek egyes készleteit.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.