50. évforduló
Martin Luther Kingre emlékeztek
Az amerikai fővárosban szombaton megemlékezések kezdődtek a polgárjogi szervezetek washingtoni menetelésének 50. évfordulóján. Az eseményt a később meggyilkolt Martin Luther King tiszteletes Van egy álmom kezdetű beszéde tett legendássá.
2013.08.25 02:30MTIKing 1963. augusztus 28-án, a Lincoln-emlékmű lépcsőjéről negyedmillió ember előtt mondta el a "fajok" együttélésének harmóniáját hirdető, a televíziók által élőben közvetített, híres beszédét. Az eseményt Abraham Lincolnnak a rabszolgákat felszabadító nyilatkozatának 100. évfordulójára szervezeték, tiltakozásul az ellen, hogy különösen a déli államokban még mindig diszkriminálták a feketéket.
"Van egy álmom, hogy négy kisgyermekem egy napon majd egy olyan nemzet tagja lesz, ahol nem a bőrszínük, hanem a jellemük alapján ítélik meg őket" - hangoztatta egyebek között King az ország történetének egyik legnagyobb emberi jogi megmozdulásán.
Történészek szerint a washingtoni menetelésnek döntő szerepe volt abban, hogy az Egyesült Államokban 1964-ben elfogadták a kisebbségek diszkriminációját törvényen kívül helyező polgárjogi, 1965-ben pedig a hasonló szellemben megfogalmazott választójogi törvényt.
"Ötven évvel később szabadok vagyunk, de nem vagyunk egyenlők. Tovább álmodunk" - szónokolt Jesse Jackson tiszteletes, a Rainbow PUSH Coalition alapító elnöke a megemlékezéseket szombaton megnyitó nagygyűlésen.
Az esemény szónokai az afroamerikaiak máig élő, szerintük egyenlőtlen státusának jeleiként egyebek között megemlítették a társadalmi különbségek növekedését, és sérelmezték a Trayvon Martin meggyilkolása ügyében hozott felmentő bírósági ítéletet. A többezres tömeg - köztük az eredeti menetelés részvevői is - a nap folyamán King tiszteletesnek a washingtoni National Mallon felállított emlékművéhez vonul majd.
"1963-ban el sem tudtuk volna képzelni, hogy fekete elnökünk és fekete igazságügyi miniszterünk lesz, de ez csak a jele annak, hogy milyen messzire jutottunk. Még mindig menetelünk" - jelentette Julian Bond aktivista.
A megemlékezések csúcspontján, a szerdai évfordulón az Egyesült Államok első fekete elnöke, Barack Obama, valamint két elődje, Bill Clinton és Jimmy Carter is beszédet fog mondani a Lincoln-emlékmű lépcsőjéről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06