Ne legyen az al-Kaida egyfajta hátországa?
A puccs és a katonai beavatkozás után Maliban elnökválasztás kezdődött
A mostani, első választási fordulóban 27 jelölt indult. A legtöbb szavazatot szerző két politikus vesz majd részt az augusztus 11-i második fordulóban.
2013.07.28 10:57MTIElnökválasztás kezdődött vasárnap Maliban: a voksolás a tervek szerint lezárja az utóbbi másfél év zűrzavaros időszakát, amikor egy katonai puccs nyomán Mali északi része iszlamista szervezetek uralma alá került, majd - ezek visszaszorítására - a franciák kénytelenek voltak katonai akciót indítani egykori gyarmatukon.
A mostani, első választási fordulóban 27 jelölt indult. A legtöbb szavazatot szerző két politikus vesz majd részt az augusztus 11-i második fordulóban. A három legfőbb esélyes Boubacar Keita és Modibo Sidibé (mindketten volt miniszterelnökök), illetve Soumaila Cissé korábbi pénzügyminiszter.
Az elnökválasztásnak az a tétje, hogy helyreállítsa a törvényes, alkotmányos rendet a 2012. márciusi puccs után. Az ezt követő zűrzavaros időkben került Mali északi része - eleinte a tuareg népcsoporttal együttműködve, majd azt is háttérbe szorítva - különböző, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel szövetséges iszlamista csoportosulások uralma alá. Ez utóbbiak később megindultak dél felé, az egész ország elfoglalására. Ennek veszélyét hárította el Franciaország január eleji katonai beavatkozása. A franciáknak - s néhány más afrikai állam később csatlakozó csapatainak - sikerült visszafoglalniuk Mali északi körzeteit, a nemzetközi közösség pedig nem tiltakozott a francia beavatkozás ellen, mert félő volt, hogy az iszlamisták Malit az al-Kaida egyfajta hátországává változtatják Afrika közepén.
Párizs mindenesetre igyekszik mihamarabb kivonni katonáit az országból, s ehhez elengedhetetlen a törvényes állapotok helyreállítása: ezt szolgálja a mostani elnökválasztás.
A helyzet egyébként korántsem rózsás. Noha a 6,9 millió mali választópolgár 85 százaléka megkapta a szavazásra jogosító igazolást, az ország északi részén még mindig csak akadozva működik a közigazgatás, s mintegy félmillió ember továbbra is lakóhelyétől távol, menekültként él. Az egyik iszlamista csoport pedig előre figyelmeztetett: "le fog csapni" a szavazóhelyiségekre. Ez utóbbiak biztonságára a helyi rendőrség mellett a franciáktól a békefenntartás feladatát átvevő ENSZ-erő, a MINUSMA mintegy 6300 afrikai katonája, s a még az országban állomásozó 3200 francia fegyveres ügyel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06