Szíria
Aszad: megérkezett az Sz-300-as rakéták első szállítmánya
Megérkezett az Sz-300-as orosz légvédelmi rakéták első szállítmánya Szíriába, a rendszer többi része is hamarosan megérkezik - közölte Bassár el-Aszad szíriai elnök.
2013.05.30 11:08MTIA politikus a vele szövetséges Hezbollah libanoni síita szervezet tévécsatornájának, az al-Manárnak nyilatkozott. Az interjú teljes terjedelemben csütörtök este kerül adásba.
Oroszország korábban közölte, hogy a nyugati ellenvetések ellenére leszállítja a légvédelmi rendszert a damaszkuszi kormánynak, mert szerinte ez segítené stabilizálni a regionális erőegyensúlyt. Az Egyesült Államok, Franciaország és Izrael viszont arra szólította fel Moszkvát, hogy állítsa le a légvédelmi rakétarendszer szállítását.
Oroszország azt követően vált még hajlíthatatlanabbá a kérdésben, hogy az Európai Unió (EU) a héten feloldotta a Szíriára vonatkozó fegyverszállítási tilalmát, megnyitva annak lehetőségét, hogy felfegyverezze a szíriai elnök megbuktatására törekvő felkelőket.
A szíriai polgárháborúban eddig több mint 80 ezer ember halt meg, azóta, hogy több mint két évvel ezelőtt békés tiltakozások kezdődtek a négy évtizede hatalmon lévő Aszad-család ellen. Az elnök erőit támogatja a Hezbollah síita szervezet, míg a felkelők megsegítésére szunnita iszlamisták érkeznek külföldről.
Moszkva szerint az EU fegyverszállítási embargójának feloldása csak bonyolultabbá teszi azokat az amerikai-orosz erőfeszítéseket, amelyek célja nemzetközi konferencia megrendezése a szíriai kormány és a felkelők részvételével. Izraeli és amerikai tisztviselők szerint az Sz-300-asok képesek mélyen behatolni az izraeli állam légterébe, s veszélyeztethetik a tel-avivi nemzetközi repülőtér feletti légi közlekedést is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06