A volt kormányfő
Pakisztáni választás - Sarif győztesnek nyilvánította magát
A Sarif vezette Pakisztáni Muzulmán Liga-Navaz (PML-N) kényelmes előnyre tett szert legfőbb riválisai előtt.
2013.05.12 07:42MTINavaz Sarif volt kormányfő bejelentette pártja győzelmét a szombaton megtartott pakisztáni parlamenti választásokon, és arra szólította fel választási ellenfeleit, működjenek közre az ország problémáinak megoldásában.
A helyi televíziók néhány órával a szavazóhelyiségek bezárása után a részleges eredmények alapján úgy becsülték, hogy a Sarif vezette Pakisztáni Muzulmán Liga-Navaz (PML-N) kényelmes előnyre tett szert legfőbb riválisai, az Imran Hán volt krikett sztár által vezetett Pakisztáni Mozgalom az Igazságosságért (PTI) és a Bhutto család Pakisztáni Néppártja (PPP) előtt.
A televíziók számításai szerint a 342 tagú pakisztáni parlament közvetlenül megválasztásra kerülő 272 képviselői helyéből a PML-N 115 mandátumot biztosan megszerzett, további négyben vezet, s ezzel egyszerű többsége lesz a törvényhozásban. Szüksége lesz azonban más erők támogatására.
A választás 1977 óta a legmagasabb, 60 százalékos részvétel mellett zajlott le a dél-ázsiai országban a választási bizottság bejelentése szerint, annak ellenére, hogy a nap folyamán több merényletben országszerte legalább 26-an meghaltak.
Sarif először 1990-től 1993-ig, majd 1997-től 1999-ig volt miniszterelnök, amikor is katonai puccsal megfosztották hatalmától. 2000-ben emberrablásért, gyilkossági kísérletért, repülőgép eltérítésért, terrorcselekményért és adócsalásért életfogytig tartó börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Év végén szívbetegségre hivatkozva kegyelmi kérvény adott be a Pervez Musarraf vezette katonai juntához. Azt kérte, hogy szívbetegségét külföldön kezeltethesse. Musarraf megkegyelmezett neki, és engedélyezte, hogy családjával együtt szaúd-arábiai száműzetésbe vonuljon. 2007-ben tért haza, 2009-ben pedig a legfelsőbb bíróság hatályon kívül helyezte azt a korábbi ítéletét, amellyel eltiltotta Sarifot a közügyek gyakorlásától.
Kapcsolódó írások:
- A magyar kormány részvétét fejezte ki a pakisztáni merényletek miatt
- Pakisztáni választás - magas a részvétel
- A választások kezdete után robbantak a pokolgépek
- Megkezdődtek a parlamenti választások Pakisztánban
- Pakisztán: elrabolták a volt kormányfő fiát, zárva a 6 milliós város
- Pakisztáni tartományi bíróság az amerikai dróntámadások ellen
- Fegyveresek elrabolták a volt pakisztáni kormányfő fiát
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
- 13:11 Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz az olimpiai megnyitó
- 12:10 Rekordszámú turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben
- 11:10 Önkéntes pénztárak: évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a tagok
- 10:09 MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06