Az emírségekben
Felszámoltak egy merényletekre készülő al-Kaida-sejtet
Az Egyesült Arab Emírségek hatóságai bejelentették csütörtökön, hogy felszámoltak egy héttagú al-Kaida-sejtet, amely merényletekre készült az országban.
2013.04.18 10:50MTIA sejt tagjai különböző arab országok állampolgárai. Tagokat toboroztak, pénzt gyűjtöttek és logisztikai segítséget nyújtottak a nemzetközi terroristahálózatnak. Tevékenységüket ki akarták terjeszteni több környező országra - jelentette a WAM állami hírügynökség.
A kőolajkincsben gazdag, 85 százalékban külföldiek - más arab országbeliek, ázsiaiak, nyugatiak - lakta Egyesült Arab Emírségek a nyugati hatalmak szövetségese a terrorizmus elleni küzdelemben. Eddig egyetlenegy terrortámadást sem követtek el a területén, de a hét emírségből egy-kettőben az utóbbi években érezni lehetett az iszlamista eszmék terjedését. Az emírségek és más perzsa-öbölbeli arab országok hatóságai egyre gyakrabban mondják, hogy az "arab tavasz" hatására szélsőségesek szervezkednek a Nyugat által támogatott helyi kormányok ellen. Az emírségekben folyik egy per, amelyben 94 embert vádolnak azzal, hogy kapcsolatban álltak a Muzulmán Testvériség iszlamista szervezettel, és államellenes összeesküvést szőttek. A vádlottakat tavaly március és december között vették őrizetbe.
Az emírségek hatóságai decemberben bejelentették, hogy letartóztatták egy "deviáns" csoport tagjait, emírségekbeli és szaúd-arábiai állampolgárokat, akik erőszakos támadásokra készültek e két országban és máshol is. Az emírségek hatóságai gyakran használják a deviáns jelzőt az al-Kaida tagjaira. Egyelőre nem tudni, hogy a decemberi letartóztatásoknak van-e közük a mostaniakhoz. Térségbeli diplomaták szerint a decemberi sorozatnak jórészt az iszlamisták jemeni tevékenységéhez van köze.
Szaúd-Arábiában mindazonáltal több ezer terroristagyanús embert vettek őrizetbe az utóbbi 7-10 évben, miután terroristák 2003 és 2006 között több gyilkos támadást is elkövettek az országban olyan lakóparkok ellen, amelyekben külföldi munkavállalók élnek, illetve kormányzati hivatalok ellen. Ezekben a támadásokban több tucatnyian haltak meg összesen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06