Al-Kaida-tag
Elfogták és New Yorkba vitték bin Laden vejét
Amerikai terrorelhárítók elfogták és New Yorkba vitték Oszama bin Laden vejét, akit régóta azzal gyanúsítanak, hogy az al-Kaida terrorszervezet tagja.
2013.03.07 19:14MTICsütörtöki sajtóértesülések szerint Sulaiman Abu Ghaith, akit azzal gyanúsítanak, hogy a néhai apósa által irányított terrorszervezet szóvivője volt, Jordániában került az amerikai ügynökök fogságába, miután Törökországból kiutasították.
Az amerikai szövetségi hatóságok által őrzött Ghaith feltehetően még a héten megjelenik a bíróság előtt. Azt, hogy konkrétan mivel vádolják, még nem hozták nyilvánosságra. Az üggyel kapcsolatban nyilvánosságra került értesülések között sok az ellentmondás.
Az elsők között megszólaló Peter King republikánus képviselő, aki a közelmúltig szövetségi alsóház belbiztonsági bizottságának elnöke volt, kijelentette, hogy az akcióban a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) emberei vettek részt. Kormányzati forrásból később az a tájékoztatás hangzott el, hogy az elfogásban a főszerepet a jordániai biztonsági erők játszották, mégpedig az FBI részvételével.
Több forrás tudni véli, hogy Ghaitet eredetileg a török hatóságok fogták el, de mivel az az országuk területén nem követett el bűncselekményt, kitoloncolták. A Hürriyet török napilap ezzel szemben úgy értesült, hogy bin Laden vejét egy hónappal ezelőtt egy ankarai szállodában őrizetbe vették ugyan, de el is engedték. A férfi Jordánián keresztül Kuvaitba készült.
Az ellenzéki King képviselő, aki jelenleg az alsóház hírszerzési bizottságának tagja, méltatta az Obama-kormány "folyamatos, kitartó és nagyon sikeres" küzdelmét az al-Kaidával szemben. Szerinte egyébként Ghaith részt vett a 2001. szeptember 11-i, New York-i és washingtoni terrortámadások kitervelésében is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
- 21:01 Donald Tusk közzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét
- 20:55 Négy lövedék találta el a miniszterelnököt, még nincs túl az életveszélyen
- 20:49 Szijjártó: elementáris küzdelem várható a Magyarország által ellenzett NATO-s javaslat ügyében
- 20:49 Változékonnyá válik az időjárás a pünkösdi hosszú hétvégén
- 19:48 Voks 24 - Vitézy Dávid: a fővárosi állatvédelem kudarc
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06