Az állítólagos felségárulás miatt
Nem vonják felelősségre Václav Klaust
Nem fogják felelősségre vonni az állítólagos felségárulás - az államfő által elkövetett hazaárulás - miatt Václav Klaust.
2013.03.27 19:57MTIA cseh alkotmánybíróság szerdai zárt ülésén leállította azt az eljárást, amelyet a parlament felsőháza, a szenátus kezdeményezett a volt cseh köztársasági elnök ellen.
Az eljárás leállításának oka, hogy Václav Klaus mandátuma röviddel a kezdeményezés után véget ért. A bírák így arra a következtetésre jutottak, hogy az üggyel már nem foglalkozhatnak - közölte Ivo Pospísil, a taláros testület szóvivője újságírókkal. "Egy ilyen eljárás elsődleges célja, hogy eltávolítsa hivatalából az államfőt. Miután az már nincs hivatalában, ennek már nincs értelme" - szögezte le Pospísil.
A parlament felsőháza azért perelte be Klaust az alkotmánybíróságon, mert nem tudta elfogadni az államfő rendkívül széles körű újévi közkegyelmét. A kereset benyújtói azt is sérelmezték, hogy Klaus nem írta alá a Lisszaboni Szerződés kiegészítését az európai mentőövről, és nem volt hajlandó időben kinevezni az alkotmánybíróság új tagjait, amivel veszélyeztette a testület működését.
A politikusok korábban hazaárulást emlegettek, de kiderült, hogy ez a fogalom az egyszerű polgárokra vonatkozik. Arra az esetre, ha az államfő az elkövető, a cseh jogszabályok szerint külön fogalom, a felségárulás vonatkozik.
A Cseh Köztársaság történetében ez volt az első eset, hogy az államfőt hivatalosan felségárulással vádolták.
A hatályos törvények szerint felségárulásnak az számít Csehországban, ha a köztársasági elnök az ország szuverenitása, területi épsége, valamint demokratikus rendje ellenében cselekszik.
Amennyiben a vádat az alkotmánybíróság megalapozottnak találta volna, az államfő elveszítette volna tisztségét és jogosultságát, hogy erre a tisztségre újra jelöltesse magát. Az elítélt államfő ugyanakkor elveszíti jogosultságát fizetésére és minden járadékára.
Václav Klaus második ötéves mandátuma március 7-én járt le, a szenátus beadványát pedig néhány nappal korábban juttatták el a brünni (Brno) székhelyű alkotmánybírósághoz.
Klaus korábban politikai játszmának minősítette a beadványt. Az utóbbi hetekben ismételten azt állította: a Cseh Köztársaság megalakulásának 20. évfordulója alkalmával kihirdetett amnesztiája törvényes volt, nem sértett alkotmányt, s most is hasonló formában hirdetné ki azt.
A közvélemény leginkább azt kifogásolja, hogy Klaus olyan személyeket is kegyelemben részesített, akik ellen súlyos, hatalmas összegű korrupciós bűnügyek miatt folyt eljárás. A kegyelem következtében a megkárosítottak tízezreinek már semmi esélyük nincs arra, hogy kártérítésben részesüljenek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
- 20:49 Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától
- 19:48 A magyar, román, szász és roma kultúrát is bemutatja a Maros megyei ízek és hagyományok fesztivál
- 18:42 Minden eddiginél több program az idén a Városmajorban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06