20 éve külön
Oroszlán és kereszt - Klaus és Gasparovic kitüntette egymást
Kitüntette egymást szerda délután a cseh és a szlovák köztársasági elnök.
2013.03.06 15:35MTIVáclav Klaus a cseh Fehér Oroszlán-érdemrendet lánccal adományozta Ivan Gasparovicnak, akitől megkapta a szlovák Fehér Kettős Kereszt-érdemrend legmagasabb fokozatát.
A két ország legmagasabb kitüntetéseinek kölcsönös átadására a dél-morvaországi Brünnben (Brno), a Tugendhat villában került sor, ahol valamivel több mint két évtizede megszületett a végső politikai megegyezés a szövetségi csehszlovák állam kettéosztásáról, az önálló Csehország és Szlovákia megszületéséről.
A kitüntetéseket a köztársasági elnökök a cseh-szlovák kapcsolatok fejlesztése terén kifejtett kiemelkedő tevékenységükért adományozták egymásnak - hangzott el az ünnepségen.
A prágai sajtó egy része megkérdőjelezte azt a hivatalos állítást, hogy Klaus sokat tett Szlovákiáért és a szlovákokért.
A Lidové Noviny című konzervatív napilap felhívta a figyelmet például arra, hogy Klaus az 1990-es években sosem bírálta Vladimír Meciar önkényes politikáját, míg a sikeres gazdasági reformokat végrehajtó Mikulás Dzurinda kormányfő számára sosem talált elismerő szavakat. A másik oldalon pedig "cseh nacionalista pozícióból támogatta a szlovákokat, hogy továbbra is érvényesek a szlovákiai magyarok elleni Benes-dekrétumok, amelyek Szlovákia számára máig az egyik legnagyobb, feleslegesen cipelt terhet jelentik" - írta a tekintélyes újság.
Az eredeti elképzelés szerint az államfők Klaus múlt heti pozsonyi búcsúlátogatása alkalmával tüntették volna ki egymást. Miután azonban a sajtó, elsősorban a prágai lapok, bírálták a tervet, és az egészet "üres ceremóniának" minősítették, az elnökök lemondtak róla. Gasparovic azonban már akkor jelezte: Klaus tisztségből való távozásáig van még néhány nap, és sort lehet keríteni a kitüntetésekre is. "Mindketten érezzük, hogy megérdemelnénk" - jegyezte meg akkor a cseh államfő.
Václav Klaus második ötéves megbízatási időszaka csütörtökön lejár; utódját, Milos Zemant pénteken iktatják be hivatalába.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:30 Nyolc év után először látogatott Brazíliába Venezuela elnöke
- 0:30 Hosszú szünet után folytatódik a gravitációs hullámok megfigyelése
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:30 NAK-GYSZT: nagy a kereslet a magyar gyógynövények iránt
- 22:30 Orosz Pál: az újabb címvédés és a BL-főtábla a cél az FTC-nél
- 21:30 KSH: az első negyedévben 2,8 százalékkal csökkentek a beruházások
- 20:06 Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a magyar katonák bizonyították rátermettségüket
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06