Venezuela
Chávez szerint "történelmi ellenség okozta a betegségét"
Venezuelában összehívták kedden a kormányt, a hadsereg parancsnokait és a tartományi kormányzókat, miután teljesen leromlott Hugo Chávez köztársasági elnök egészségi állapota.
2013.03.05 21:42MTIAz állami televízió felvezetésében azt közölte, hogy "különféle fejlesztési terveket" tekintenek át, de azután élő adásban megszólalt Nicolás Maduro alelnök, aki bejelentette, hogy különleges intézkedéseket hoznak a szabotázscselekmények ellen, s hogy kiutasítottak egy amerikai katonai attasét, mert konspiratív tevékenységet folytatott a baloldali kormány gyengítésére. A politikus azt állította, hogy az ország "történelmi ellenségei" okozták az államfő rákbetegségét, és közölte: ennek bebizonyítására tudományos bizottságot kérnek majd fel.
A caracasi kormány hétfőn adott hírt arról, hogy az elnököt újabb, súlyos légúti fertőzés érte, és akut légzési nehézségekkel küszködik. Maduro szerint az általa meg nem nevezett ellenségek "terveket aktiváltak" az ország destabilizálására, arra, hogy "csapást mérjenek a venezuelai demokrácia működésére", és az utóbbi években kialakított baloldali rendszerre.
Olyan eseteket hozott fel példaként, mint amikor szerinte fogyasztási cikkeket rejtettek el lakosság elől, vagy "spekulatív támadásokat" intéztek a venezuelai gazdaság ellen. A Pentagon közölte, hogy már úton van Washingtonba az a katonai légügyi attasé, akit Elias Jaua venezuelai külügyminiszter egy sajtótájékoztatón David Del Monaco néven nevezett meg, és aki 24 órát kapott az ország elhagyására. (A Pentagon szerint a neve David Delmonico, és ezredesi rangban szolgál a légierőnél.) A külügyminiszter kilátásba helyezte, hogy az amerikai nagykövetség egy másik beosztottját is kiutasítják Venezuelából.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:32 A vezető cseh politikusok elítélték a Robert Fico elleni merényletet
- 10:29 Vízbeszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 9:31 Vlagyimir Putyin: nem lehet mentség a szörnyű bűncselekményre
- 9:25 Állatkínzás miatt emeltek vádat egy 26 macskát tartó pécsi nő ellen
- 8:38 Elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
- 8:30 Élesen elítélte a Robert Fico elleni merényletet a felvidéki magyar párt
- 8:28 A román vezetők elítélték a szlovák kormányfő elleni merényletet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06