A megszorítások ellen
Másfél millióan tüntettek Portugáliában
A legfrissebb hírek szerint mintegy másfél millióan tüntettek szombaton Portugáliában a kormány megszorító politikája ellen. A tiltakozó megmozdulások a kora éjszakai órákban értek véget.
2013.03.03 07:25MTITöbb mint harminc városban került sor tüntetésekre, egyedül Lisszabonban több mint 600 ezren, Portóban pedig mintegy 400 ezren demonstráltak. A szervezők szerint összesen másfél millióan vonultak az utcákra, egyes hírforrások azonban ezt a becslést túlzottnak nevezték. A rendőrség ugyanakkor nem közölt adatokat a résztvevők számáról.
A tüntetők élesen elítélték az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Központi Bank képviselőiből álló, úgynevezett trojka által az euróövezet egyik válságországának számító Portugália számára a nemzetközi pénzügyi segítség fejében előírt szigorú takarékossági feltételeket.
Az országos tiltakozó megmozdulásra a Pokolba a trojkával nevű kezdeményezés szólított fel. A civil szervezet tavaly szeptemberben csaknem hasonló méretű, az egész országra kiterjedő tiltakozást kezdeményezett, akkor több mint egymillióan tüntettek a megszorítások ellen. A szervezet pártokon felül áll, a tiltakozó akciót ugyanakkor a szakszervezetek és a baloldali pártok is támogatásukról biztosították.
A szombati megmozdulások résztvevői követelték Pedro Passos Coelho miniszterelnök lemondását, és új választások kiírását.
Az idei év lesz sorrendben a harmadik, amikor a portugál gazdaság még recesszióban lesz, az idei visszaesést két százalékra becsülik. A munkanélküliségi ráta rekordszintet, 17,6 százalékot ért el.
Portugália 2011-ben 78 milliárd eurós nemzetközi pénzügyi segítségben részesült, és ennek fejében Pedro Passos Coelho liberális-konzervatív kormánya a szociális kiadások további csökkentése mellett kötelezte el magát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06