1432 jelölt verseng

Megkezdődtek a parlamenti és elnökválasztások Ecuadorban

Megkezdődött a parlamenti és elnökválasztás vasárnap Ecuadorban: a mintegy 11,6 millió választópolgár kegyeiért 1432 jelölt verseng, köztük nyolcan az államfői székért.

2013.02.17 13:24MTI

A verseny lefutottnak tekinthető: Rafal Correa leköszönő elnök nyomasztó fölénnyel vezet, s szenzációt legfeljebb az okozna, ha második fordulót kellene rendezni. 

A dél-amerikai országban helyi idő szerint reggel hét órakor nyitottak ki a szavazókörök, s délután öt óráig tartanak nyitva. Az elnökválasztás előzetes eredményét várhatóan még vasárnap közzéteszik. 

A két legutolsó felmérés szerint a baloldali Correa a voksok 64,1, illetve 68,1 százalékára számíthat, míg "legesélyesebb" ellenfelének, Guillermo Lassónak valószínűleg be kell érnie a voksok 16,4, illetve 20,5 százalékával. Érdekesség, hogy ismét indult az elnökválasztáson a leggazdagabb ecuadori. 

A milliárdos Álvaro Noboa immár ötödszörre próbálkozik: az első három alkalommal a döntőben veszített, négy éve viszont már csak a harmadik helyig jutott, most pedig az ötödik-hatodik helyen futhat be a közvélemény-kutatási adatok tanúsága szerint. Ahhoz, hogy az elnökválasztás első fordulója eredményes legyen, a győztesnek meg kell szereznie a leadott szavazatok több mint 50 százalékát, de a 40 százalék is elegendő, ha a második helyezett hátránya több mint 10 százalékpont. 

Az áprilisban 50. életévét betöltő Rafael Correa példátlan politikai stabilitást teremtett Ecuadorban. Először 2006 májusában választották meg elnökké, majd az alkotmány módosítása után, 2009 áprilisában magabiztos győzelmet aratott. Az Amerikában és a belgiumi Leuven egyetemén közgazdaságtudományból doktorált elnök népszerűségét az oktatásra, az egészségügyi ellátásra és az úthálózat fejlesztésére fordított hatalmas összegeknek köszönheti. 

Különösen a szegények és az alsó középosztály támogatja tevékenységét, amelynek egyik központi eleme a munkavállalói jogok erősítése. A baloldali populista politikus ugyanakkor ellenségeket is szerzett a külföldi vállalatok államosítása, több mint 3 milliárd dollár államadósság visszafizetésének megtagadása és a sajtó elnyomása miatt. 

Az ellenzék azzal vádolja Correát, hogy évtizedekre visszavetette Ecuadorban a jogállamot azzal, hogy híveivel töltötte föl a bíróságokat, és átpolitizálta a működésüket. Többek között az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet is bírálta az ecuadori elnök hatalomgyakorlási módszereit, konkrétan a békés tiltakozók büntetőjogi üldözését.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.