Legalább 28 ember meghalt
Merényletsorozatot hajtottak végre Bagdad síita negyedeiben
Autókba rejtett pokolgépek robbantak fel vasárnap Bagdad nagyrészt síiták lakta negyedeiben, legkevesebb 28 ember halálát és nyolcvannál többnek a sebesülését okozva.
2013.02.17 10:28MTIA detonációk az iraki főváros északi Szadrváros negyedében kezdődtek, ahol három pokolgép robbant fel, majd három keleti negyedben, el-Amínban, el-Huszeiníjában és Kamálíjában volt egy-egy robbanás.
A hét első munkanapján végrehajtott merényletek célpontjai többnyire szabadtéri piacok voltak, láthatólag azzal a céllal, hogy a reggeli bevásárlásaikat végző helyiek közül szedjenek minél több áldozatot.
Ezek után a közép-bagdadi Karrádában út szélén elhelyezett pokolgép is robbant. Az utóbbi hetekben ismét elszaporodtak az erőszakcselekmények Irakban, miközben az ország mély politikai válságban van, kiújultak a szunnita és a síita felekezethez tartozók közti villongások és merényletek, s közel két hónapja kormányellenes tüntetések zajlanak a síita Núri al-Máliki miniszterelnök ellen.
Egyelőre semmilyen szervezet sem vállalta magára a vasárnapi terrorakciókat, de megfigyelők szerint az ilyen merényleteket többnyire szunnita szélsőségesek - köztük az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat helyi szárnya - hangolják össze, s célpontjaik általában a síita muzulmánok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:55 Csak így tudták eltávolítani a Baltimore-i híd legnagyobb darabját a Dali konténerszállítóról
- 7:07 Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel
- 6:07 Mazars: Ez gyakorolhat hatást a magyar gazdasági környezetre
- 5:06 Új kiállítással bővül a Hungexpo kínálata
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06