Tolongásban

Több tucatnyian haltak meg a Hindu zarándoklaton

Súlyos szerencsétlenség árnyékolta be a világ legnagyobb vallási ünnepét, a hindu Kumb Melát, miután vasárnap este 36 ember halt meg egy tolongásban.

2013.02.11 07:56MTI

A zarándoklat helyszínén, az észak-indiai Alláhábádban egyedül vasárnap több mint 30 millióan mártóztak meg a Gangesz vizében. A szerencsétlenség ezt követően történt a város pályaudvara közelében, ahol nagy tömegben torlódtak össze a hazafelé induló zarándokok - jelentette a PTI indiai hírügynökség. 

A vasárnap éjjeli beszámolók még 22 halálos áldozatról és 15 válságos állapotú sérültről szóltak. Hétfőn a közép- és észak-indiai vasutak szóvivője, Amit Malvija közölte az új adatokat. Az 1,2 milliós város központi állami kórházának vezetője, P. Padmakar 31 halottról és további legkevesebb harminc sérültről beszélt a sajtónak. A halálos áldozatok között 23 nő van - mondta. 

Televíziós beszámolók szerint egy gyalogos híd egy szakasza omlott le az alláhábádi pályaudvaron, ez okozott pánikot a tömegben, amely a tolongásban sokakat halálra taposott. Helyi tisztségviselők korábban azt mondták, hogy egy híd korlátja omlott le a rajta pihenő tömeg alatt. 

Pavan Kumar Banszal indiai vasútügyi miniszter pedig úgy vélekedett, hogy a folyóparton feltorlódott hatalmas tömeg okozhatta a szerencsétlenséget. Szemtanúk ezzel szemben azt mondták a helyi médiának, hogy a rendőrség durva fellépése, botozása okozott pánikot a tömegben, ahol többeket agyontapostak, a mentőknek pedig órákig tartott, amíg meg tudták közelíteni a baleset helyszínét. Több áldozat ez alatt halt bele sérüléseibe. 

Az 55 napon át tartó Kumb Melá a világ legnépesebb vallási ünnepe, és a csillagok állása szerint a Gangeszben való rituális megmártózáshoz idén a mostani vasárnap kínálkozott az egyik legkedvezőbb alkalom. A kétezer éves múltra visszatekintő Kumb Melát, a "korsóünnepet" 12 évente négyszer rendezik meg a hindu csillagjósok által legkedvezőbbnek talált időpontokban négy váltakozó helyszínen. 

Az ünnep azzal a hindu mítosszal függ össze, amely szerint az istenek összevesztek a halhatatlanság nektárját tartalmazó korsón, amely tusakodásuk közben eltört, és tartalma a földre hullt négy Gangesz menti szent helyen. A bűnöktől való megtisztulás mellett a hívők azt várják a Gangeszben való megmártózástól, hogy megtöri az élet-halál-újjászületés körforgását, és egyesíti őket Brahmával, az egyetemes istenséggel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.