Szélesebb jogkörrel
Megkezdte munkáját az új jordániai parlament
II. Abdalláh király vasárnap megnyitotta az új jordániai parlament első ülését, ígéretet téve arra, hogy folytatja a belpolitikai élet demokratizálását.
2013.02.10 18:26MTIA januári választások eredményeként megalakult új törvényhozásnak a korábbinál szélesebb jogkörei vannak. Így például a parlament fogja megválasztani az arab ország következő miniszterelnökét - igaz, a királlyal "egyetértésben".
Korábban az uralkodó joga volt a kormányfő kinevezése, abba a törvényhozásnak nem volt beleszólása. Az új parlamentben is többségben vannak a kormányhű erők, valamint a különböző törzsek képviselői. Ugyanakkor néhány fiatal jelöltnek is sikerült mandátumhoz jutnia a január 23-án rendezett választásokon, amelyeket bojkottált Jordánia legszervezettebb politikai ereje, a Muzulmán Testvériség.
Vasárnapi beszédében II. Abdalláh megerősítette korábbi ígéretét, miszerint a folytatni kívánt reformok célja az, hogy "a nemzet váljék a hatalom forrásává". Egyúttal elismerte, hogy a januári voksolást szabályozó új választási törvény "nem ideális, jóllehet a lehető legnagyobb egyetértésre talált". Az uralkodó a négyéves mandátum felének letelte után oszlatta fel az előző törvényhozást.
A lépés előzményeként erősödtek azok a nézetek, amelyek szerint az alsóház zömmel törzsi vezetőkből álló konzervatív tagjai túlságosan engedelmes végrehajtói a király akaratának. Jordániában két éve követel a lakosság belpolitikai reformokat, miközben az energiaválság is egyre nagyobb feszültséget kelt az országban.
Megfigyelők kétlik, hogy az új parlament révén döntő változás következhetne be, ugyanis az ellenzék legfontosabb pártja, a Muzulmán Testvériség nincs képviselve a törvényhozásban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez
- 9:08 Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen
- 8:08 A Ladánybene 27 visszament a múltba új lemezén
- 7:55 Csak így tudták eltávolítani a Baltimore-i híd legnagyobb darabját a Dali konténerszállítóról
- 7:07 Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel
- 6:07 Mazars: Ez gyakorolhat hatást a magyar gazdasági környezetre
- 5:06 Új kiállítással bővül a Hungexpo kínálata
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06