Legalább harminchárom ember meghalt
Pokolgépes merénylet Irakban, sok áldozat
Legalább harminchárom ember meghalt, hetven megsebesült, amikor vasárnap egy öngyilkos merénylő és két fegyveres megtámadta az Irak északi részén fekvő Kirkukban a városi rendőrség központi épületét.
2013.02.03 09:17MTIMohamed Szabr tábornok, a helyi katasztrófavédelem parancsnoka elmondta, hogy a támadóknak nem sikerült hatalmukba keríteni a létesítményt. Beszámolók szerint az öngyilkos merénylő egy rendőrautónak álcázott járművel hajtott a főbejáratához, ahol működésbe hozott egy robbanószerkezetet.
Rendőregyenruhába öltözött társai ez alatt kézi gránátokat hajigálva megpróbáltak behatolni az épületegyüttesbe, de lelőtték őket. A rendőrök ezt követően megpróbálták semlegesíteni azokat a pokolgépeket, amelyek a támadók testére voltak erősítve. A rendőrségi épületegyüttes, valamint a környező lakóházak súlyosan megrongálódtak.
A hatóságok lezárták a belvárosba vezető utakat - közölték szemtanúk. A támadás elkövetését egyelőre egy szervezet sem vállalta, de az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet iraki szárnya rendszeresen támad a biztonsági erőkre abban a reményben, hogy ezzel destabilizálja a kormányt. A fővárostól Bagdadtól 290 kilométerre északra fekvő Kirkuk környéke kőolajban gazdag. A területet magának követeli az itt élő mindhárom nagy népcsoport, a szunnita arabok, kurdok és a türkmének.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06