Hétfő délután jelenti be
Obama Hagelt jelöli a Pentagon, Brennant pedig a CIA élére
Barack Obama amerikai elnök hétfőn Chuck Hagel volt republikánus szenátort fogja jelölni a védelmi minisztérium vezetőjének, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) élére pedig terrorelhárítási tanácsadóját, John Brennant szánja.
2013.01.07 16:03MTIA két jelölést az elnök a Fehér Ház közlése szerint helyi idő szerint hétfő délután, nem sokkal 13 óra (közép-európai idő szerin 19 óra) után jelenti majd be. Szakértői vélemények szerint mindkét jelölt bírálatok kereszttüzébe kerül majd. Hagelt korábban is kritizálták a republikánusok keményvonalasai, mert megítélésük szerint túl "puha" Iránnal szemben, és mert nem áll ki elég határozottan Izrael védelmében.
Brennannel szemben - aki 25 évet töltött el a CIA-nál - az a fő kifogás, hogy köze volt a George W. Bush elnöksége alatt alkalmazott, sokat bírált kényszervallatási eljárásokhoz. Az elnöki terrorelhárítási tanácsadó emiatt esett el attól, hogy már 2008-ban jelöljék a hírszerző ügynökség élére. Hagel és Brennan jelölését - együtt az elnök által a külügyminisztérium élére kiszemelt John Kerry szenátoréval - a szenátusnak kell majd jóváhagynia. A kongresszusnak ebben a házában többséggel bírnak a demokraták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06