A hatodik áldozat

Újabb halottja van a szerdai moszkvai lövöldözésnek

A moszkvai sürgősségi kórházban meghalt annak a lövöldözésnek a hatodik áldozata, akit egy oroszországi gyógyszercég jogásza lőtt le szerdán több kollégájával együtt.

2012.11.08 10:19MTI

A 30 éves férfit a közösségi oldalakon orosz Breiviknek nevezték el a norvég férfihez hasonló, előre kitervelt bűncselekmény elkövetési módja miatt.
   
Az irodai videokamerák rögzítették, amint Dmitrij Vinogradov a reggeli munkakezdéskor hatalmas hátizsákkal lépett be az irodaház folyosójára, majd átöltözött. Ezután védőmellényben, fekete katonai öltözékben, karabéllyal a kezében ment be az egyik irodába, ahol hidegvérrel fejbe lőtte az ott tartózkodó alkalmazottakat. Egy nőnek sikerült kimenekülnie.
   
Szakértők szerint a gyanúsítottnak mindössze 18 másodpercre volt szüksége a kivégzésszerű gyilkossághoz. Ezután még egy embert megölt az épület negyedik emeletén.
   
A nyomozók 230 lőszert találtak nála és az is kiderült, hogy kilőtte az összes tárat, ezért nem tudott magával végezni, mint azt előre eltervelte. A rendőröknek azután megadta magát.
   
A lövöldözésben súlyosan megsérült a gyanúsított volt barátnője is, aki miatt a férfi a gyilkosságot kitervelte. A fiatal nő szakított vele, ezért lőtte le volt szerelme. A nőt a mellkasán érte a golyó.
   
Az internetes közösségi oldalakon és többek között az NTV televízió weboldalán az is látható, amint a gyanúsítottat kikérdezik. A férfi a szerda éjszakai helyszíni szemlén megmutatta, hogyan követte el tettét.
   
Szakemberek szerint a moszkvai férfi jó előre felkészült a gyilkosságokra. Az egyik internetes közösségi oldalon üzenetet helyezett el, amelyben az emberiséggel szembeni gyűlöletéről és arról a szándékáról írt, miszerint csak egyetlen megoldást lát: "Ennek az emberi komposztnak minél több részegységét megsemmisíteni". A férfi napokig ivott, mielőtt rászánta magát a terv megvalósítására.
   
Mint az NTV televízió beszámolt róla, a többszörös gyilkosság elkövetőjének bejegyzését szinte azonnal többen "lájkolták", azaz a "tetszik" megjelöléssel látták el. Miután a sajtóban megjelent a hír a bűncselekményről, még többen jelezték, hogy tetszik nekik a moszkvai ámokfutó bejegyzése.

http://www.ntv.ru/novosti/364087/

http://www.ntv.ru/novosti/363982/

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.