A szavazatok csalások?
Aggodalmát fejezte ki az Egyesült Államok is az ukrajnai választások kapcsán
Az Európai Unió és az EBESZ után aggodalmának adott hangot az ukrajnai parlamenti választások kapcsán az Egyesült Államok is.
2012.10.30 07:22MTIA washingtoni külügyminisztérium helyi idő szerint hétfő este nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy az amerikai kormányt aggodalommal töltötte el a választások lebonyolítása. A külügyminisztérium szóvivője elismerte, hogy a vasárnapi szavazás békésen zajlott, azt számos hazai és nemzetközi megfigyelő ellenőrizte, ugyanakkor felhívta a figyelmet: Washington információi szerint a szavazás menetét, illetve a szavazatok csalások és különféle manipulációk kísérték.
A szóvivő úgy értékelte, hogy a vasárnapi választások visszalépést jelentettek a korábbi parlamenti-, illetve elnökválasztásokhoz viszonyítva. Ennek kapcsán utalt arra a jelentős különbségre, amely a hivatalos választási bizottság által közzétett előzetes eredmények, valamint az ellenzék által végzett szavazatszámlása között alakult ki, mégpedig - a hivatalos közlés szerint - a Viktor Janukovics elnök mögött álló kormánypárt havára.
Nem sokkal korábban hasonlóan foglalt állást az Európai Unió, valamint az EBESZ is, bírálva a parlamenti választásokon tapasztalt visszásságokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06