Négy a texasi igazság

Háromszor megúszta, végül mégis kivégezték

Kivégezték kedd este Texasban azt a férfit, akinek halálát három alkalommal akadályozta meg a bíróság az utolsó pillanatban.

2012.09.26 13:25Konrád - ma.hu
Fotó: RT

A hadsereg néhai toborzótisztje, Cleve Foster negyedik alkalommal már nem kapott haladékot az USA Legfelsőbb Bíróságtól, így helyi idő szerint kedd este fél hét előtt pár perccel megkapta a halálos méreginjekciót. A bíróság tavaly januárban, áprilisban és szeptemberben is elhalasztotta a kivégzést - egy esetben az injekció beadása előtt néhány perccel.

Fostert bűnösnek találták a 30 éves szudáni bevándorló, Nyaneur Pal meggyilkolásában, de ügyvédei szerint első tárgyalása alkalmával nem kapott megfelelő jogi védelmet. Annyi bizonyos, hogy a nő életét kioltó fegyvert nem Foster, hanem barátja, Sheldon Ward sütötte el, de a texasi törvények szerint bűnsegédként ugyanúgy halálbüntetést kapott.

A két férfi szállodai szobájában talált fegyver megegyezett azzal, amivel néhány hónappal korábban kioltották a megerőszakolt Rachel Urnosky életét. Fostert ezzel a gyilkossággal is megvádolták, de nem állt az ügyben bíróság elé. Kivégzésén Pal nagynénje és nagybátyja mellett ott volt a 22 évesen meggyilkolt Urnosky édesapja és annak felesége is. Miután elmondta, mennyire szereti családját és az Urat, Foster áldozatainak hozzátartozói felé fordult és annyit mondott: “nem tudom mit fognak érezni ma éjszaka. Azért imádkozom, hogy mindannyian találkozzunk a mennyekben”.

Mindkét nő családja elmondta, hogy a férfi halála után megkönnyebbülést éreztek, hiszen a kivégzés folyamatos elhalasztása olyan volt, mintha egy gyógyuló seben folyamatosan felszakítanák a varratokat. A fegyvert elsütő Ward még 2010-ben halt meg rákban, miközben kivégzésére várt a halálsoron.

A kedd esti kivégzés valószínűleg megkönnyebbülést jelentett Foster számára is, aki már három alkalommal nézett szembe a halállal, ezzel sokak szerint többet bűnhődve, mint a valódi kivégzéssel. A halálközeli élményéről korábban már mesélt az újságíróknak, elmondva mennyire megrázta az utolsó útja.

Pontban délben megérkezett cellájába a kísérete, akik a börtön kapujáig vitték, ami pontosan 111 lépésnyire van. Itt egy kisbuszba ültették, lábait leláncolták, majd elszállították a 45 mérföldnyire lévő huntsvillei kivégzőkamrába.

Itt egy kis szobába ültették, ahol a kivégzésre várt. “Bemenni oda kissé ijesztő” - mesélte a férfi. “A hely már jó ideje ott van. Minden tiszta, de látszik, hogy öreg. Végignézel a soron. A történelem csak úgy üvölt feléd”.

Foster első “látogatáskor” még utolsó vacsorát is kapott, de azóta a texasi törvényhozók megszüntették az utolsó étkezést, mivel túl sok halálraítélt repetázhatott, köszönhetően annak, hogy a bíróság rendre elhalasztotta a kivégzéseket.

Az éhesen kivégzett Foster 20 évet töltött az amerikai hadsereg mundérjában, de megtagadták tőle a szerződéshosszabbítást miután alkoholt adott 21 évnél fiatalabb katonáknak és állítólag lefeküdt egy újonccal is. Végül nem ismerte be bűnösségét de ártatlanságát sem hangoztatta, mielőtt az injekció végzett volna vele.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.