Iszlámellenes film
Megemelték Iránban a Salman Rushdie fejére kitűzött vérdíjat
Egy alapítvány 3,3 millió dollárra emelte Iránban a Salman Rushdie indiai-brit íróra 1989-ben kitűzött vérdíjat. A lépés összefügg azzal az internetre feltöltött iszlámellenes amerikai videofilmmel, amely felháborodást keltett a muzulmán világban.
2012.09.16 13:57MTIA Hordad 15 alapítvány félmillió dollárral toldotta meg a vérdíj összegét. Úgy érvelt, ha Rushdie-t már megölték volna a Sátáni versek című, a muszlimok szerint a vallásukat sértő könyvéért, akkor nem készült volna el a Mohamed prófétát gúnyoló amerikai film, ami miatt erőszakos tiltakozó megmozdulások voltak a napokban több muszlim országban. "Ez a legmegfelelőbb idő, hogy végrehajtsuk" - hangoztatta az alapítvány, Rushdie megölésére utalva.
A Sátáni versek című könyv miatt Khomeini imám, az iráni iszlám forradalmat irányító ajatolláh 1989-ben Rushdie megölésére fölszólító fatvát (vallási rendeletet) adott ki. Az írónak emiatt tíz éven át bujkálnia kellett.
A 65 éves Rushdie muzulmán szülők gyermekeként született Indiában, s muzulmán öröksége csak "súlyosbítja bűnét" sok muszlim szemében, mert így nemcsak az iszlám megsértőjét látják benne, hanem a hitehagyottat is.
Kapcsolódó írások:
- Sokkolni fogja az iszlám világot Salman Rushdie életrajzi könyve
- "Halál Amerikára" - Ezerötszáz diák tüntetett az afgán fővárosban
- Washington egyelőre mégsem küld tengerészgyalogosokat Szudánba
- Iszlámellenes film: egy neonáci párt be akarja mutatni
- Washington részlegesen evakuálja tuniszi és kartúmi nagykövetségét
- Kihallgatják a Mohamed-gyalázó film feltételezett producerét
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06