Iszlámellenes film
Kihallgatják a Mohamed-gyalázó film feltételezett producerét
Kihallgatásra kísérték be a rendőrségre szombaton Los Angelesben azt a férfit, akiről feltételezik, hogy a Mohamed prófétát gyalázó amatőr film producere, de nem erről fogják kikérdezni.
2012.09.15 20:30MTINakoula Basseley Nakoulát 2010-ben banki csalások miatt 21 havi szabadságvesztésre ítélték, de feltételesen szabadlábra helyezték. E feltételek esetleges megsértését vizsgálják a hatóságok - közölte Cerritos városrész seriffi irodája.
A férfi önként ment be a kihallgatásra, a kísérő rendőrök nem bilincselték meg. A feltételes szabadlábra helyezésekkel foglalkozó szövetségi nyomozók kérdezik ki - mondta egy szóvivő, aki szerint az illető nem fog azonnal hazatérni.
Az Innocence of Muslims (A muszlimok ártatlansága) című filmnek a YouTube videomegosztóra feltöltött előzetese miatt erőszakos tiltakozások robbantak ki a muszlim világban, és a líbiai Bengáziban meggyilkolták az Egyesült Államok nagykövetét, valamint három munkatársát.
Amerikai hivatalos források szerint a film kapcsán nem indítanak vizsgálatot, még ha "gyújtó hatású" és erőszakot váltott is ki, mert az elkészítése nem bűncselekmény az Egyesült Államokban, ahol a szólásszabadságot erős törvények védik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06