Több mint kétszázan haltak meg

Tömegmészárlás Szíriában egy kormányzati támadás során

Több mint kétszázan haltak meg a szíriai kormányzati erőknek a Treimsza falu elleni támadásában - derült ki a péntek délutáni hírügynökségi jelentésekből, amelyek szerint a tűzszünetet ellenőrző ENSZ-megfigyelők megerősítették a tömegmészárlás tényét.

2012.07.13 19:10MTI

Robert Mood tábornok, a megfigyelő csoport vezetője megerősítette, hogy a szíriai kormányerők az előző napon a szárazföldről és a levegőből egyaránt támadást intéztek a település ellen, harckocsikkal és helikopterekkel lőtték a falut.

A korábbi jelentések "emberek százainak" a haláláról írtak, hiteles és végleges adatok azóta sincsenek az áldozatok számáról. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH) már több mint 150 halottról van tudomása, a kormányellenes felkelők kimutatása szerint több mint 200 ember esett áldozatul, az orosz hírügynökség pénteki helyzetjelentése szerint pedig 235 lakos vesztette életét.

A SANA hivatalos szíriai hírügynökség ugyanakkor másképp tálalta a történteket, szerinte a hadsereg "egy terrorista csoporttal" csapott össze a helységben. A hírügynökség "a terroristák súlyos veszteségéről" adott hírt, hozzáfűzve, hogy elesett három katona is.

Az Iszlám Együttműködés Szervezete (OCI) pénteken határozottan elítélte a mészárlást, és felhívást intézett az ENSZ Biztonsági Tanácsához, hogy vessen véget a vérfürdőnek. Ekmeleddin Ihsanoglu, a világ legnagyobb iszlám szervezetének főtitkára közleményében "hitvány mészárlásnak" nevezte a treimszai eseményeket, azt pedig különösen súlyosnak tartja, hogy ez a tragédia nem sokkal a július 20. körül kezdődő iszlám böjti időszak, a ramadán előtt történt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.